A Börzsöny és a Nógrádi-medence szépséges útjain bringával. 🚴 Hangulatos erdei 🌳🌳aszfaltutakon, emelkedőkkel, lejtőkkel, várral 🏰 és tóval megspékelve. Legszebb talán ősszel, de a tavaszi virágpompában is káprázatos.
A túra jellege: Egynapos kerékpártúra
Helyszín: Európa
Ország: Magyarország
Tájegység: Börzsöny és Nógrádi-medence
Túra napok száma: egy
Táv: 103 km
Szint: 894 méter
Útvonal letöltése:
Felszerelés: Kerékpár, plusz a kötelező felszerelés
Élmény: ⭐⭐⭐⭐⭐
A túra nehézsége: 🚴🚴🚴
Börzsöny – Drégely vár, Nógrádi-medence – Bánki-tó
Egy tökéletes szabadnapos bicajozás, két legyet egy csapásra – Börzsöny, egy kis Nógrádi-medencével megspékelve. A Drégely vára és a Bánki-tó, meg a csodás természet, ahogy én + Ti, azaz mi szeretjük két keréken. 🙂
Olyan jó, hogy még mindig ennyire klassz bringázós idő van. Jó, persze a reggelek igencsak hűvösek, de aztán, miénk a világ.
Nyugatiból vonattal mentem Nógrádra – Vácon való átszállással, mindösszesen 1 óra 9 percet vett igénybe, szinte semmi. 🙂
Nógrádról, az úgynevezett Börzsönyring szakaszán, Diósjenő felé indultam, és felkavirnyáltam a Závoz-tetőre. Diósjenőről kiérve, az erdőben találjuk magunkat. Nagyon kellemes, egyenletesen emelkedő erdei aszfaltút vezet felfelé. Szinte végig árnyékos, kivéve, amikor nem. 🙂 A tetőre pedig igazán jó megérkezni, megpihenni, és csak úgy létezni. A széles fennsíkra felérve, látványos panoráma tárul elénk – a Cserhát és a Naszály egy-egy kis darabkája is előttünk-alattunk hever.
Závoz-tetőról pedig Kemencére, egy olyan lefelé gurulás, suhanás veszi kezdetét, amikor szerintem legtöbben azt érezzük, hogy ez (is) az igazán szabadság érzet. 🙂 Félelmetesen szép, élvezetes, nincs semmi más, csak én, az erdő meg a bringám. És maga az érzés. 🙂 Persze, nyilván kénytelen vagyok közben megállni, és fotóval is megörökíteni egy-egy ‘pillanatot-látképet’; de hát egyszerűen, muszáj. Az már más kérdés, hogy aztán meg elindulni nehéz megint. 🙂 Csodás, elvarázsol a Börzsöny!
Kemencén viszont, az általában szokásos balkanyar helyett (ami Szobra visz), most jobbra mentem, Bernecebarátiba. Helyes kis település nagyon, és innen megint csak irány a Börzsöny erdeje.
Előbb felfelé tekergőzés, valami eszméletlen szép úton. Folyamatosan az volt az érzésem, hogy egy nagyon hosszú erdei alagúton tekerek, és körülöttem aranyba öntve minden. De tényleg, szó szerint. A fák, a fejem felett összeértek, sárgászöldben pompázva, míg az út két oldalán, aranyozott (erősen sárga, némi barnácskával vegyítve) avartenger hevert. Pazar látvány volt. A fotó (ami szerintem messze csak a valóság ‘utánzata’), talán valamelyest visszaadja ezt az érzést.
Viszonylag sokat kellett felfelé tekergőzni, de abszolút egyenletes és nem durván emelkedős erdészeti úton. Éppen csak annyira, hogy észreveszed, hogy nem sík, és nem is lejt. 🙂 Ami egy picit nehezíti, hogy amolyan makadámút, szóval aszfaltot nyomokban tartalmaz. Viszont, egyszer ennek is vége lett. Kb. 11 km után, jött a full aszfalt – csodás minőségbeli változás, de még mindig a felfelé menetnél tartunk.
Azért így, már sokkal könnyebb volt egyébként. 🙂 És aztán egy tábla, jobbra fel, a Drégely vára. Bicajomat lekötöttem egy útszéli fához, és gyalog sétáltam fel a várhoz. Kb. 1,2 km a kijelölt turistaúton. (Biztos van, aki felteker, vagy feltolja a bringát, na, én biztos nem, ez így módfelett egyszerűbb és gyorsabb volt nekem.)
Látványos maga a vár, a környzete, és a kilátás is. Jócskán el lehet itt is időzni. Mászkálni a romok között, csodálni a kilátást és visszaemlékezni a történelemre. Szondy György hősi halálának helye.
Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
Tetején lobogós hadi kopja.Arany János: Szondy két apródja
Vár után, még mindig felfelé az aranyalagútban, majd nemsokára jött a jól megérdemelt lefelé gurulás, suhanás. Csak Nagyorosziban fékeztem, ahol már a 2-es út volt velem szemben. 🙂 Innen pedig Patak – Érsekvadkert – Szátok – Romhány útvonalon értem Bánkra, a tóhoz. Rendkívül hullámos – nem nagyok, csak olyan fel-le-fel-le majdnem egy-két lendülettel -, és élvezetes szakasz volt ez is, jól esett. A tónál készítettem pár fotót, majd Felsőpetényt és Nőtincset érintve értem vissza a kiindulási pontra, Nógrádra.
Azért itt a végén volt egy sztori; és addig, amíg nem értem oda az állomásra, helyesebben a sorompó elé, nem tudtam mi lesz a vége. Bánktól kb. 20 km volt még Nógrád. Indultam 15:32-kor, vonat pedig 16:41-kor érkezett. Óh, simán meglesz, még akár 5-10 percet várok is majd rá – gondoltam. Nőtincs felé kanyarodok, órára nézek, még bőven van idő. Aha, persze. Jött 5 km felfelé. Kb. olyan tízzel, vagy még annyivel sem mentem néhol – nekem legalábbis ez csak ilyen lassan ment. 🙂
A lényegben, a lényeg, hogy Nógrádra beérve, tudtam, hogy merre van az állomás, hogy az ucsó pár száz méter, vagy kb. 1 km, az full lefelé lesz. 16:39-at mutat az óra, lefelé jövök egy lejtőn, látom, a sorompó még fent. Még inkább megnyomom, sorompóra jobbra ráfordulás, és jön a hang, valami harangféle, és elindul lefelé (ez még az a régi, hosszú fajta, kézzel letekerős), én még éppen átcsusszanok alatta, és azzal a mozdulattal, egy hirtelen balos, még a sínek előtt.
Megérkeztem. És egy perc múlva a kis piros vonat is. Amúgy egy óra múlva jött volna a következő, és akkor sem keseredtem volna el. Simán elütöttem volna időt, a faluban elnézelődtem volna. De úgy látszik, a vonatot most jobban megérdemeltem. 🙂
