Nemigen van jobb érzés 👍 annál, amikor órákon át tekergünk az erdőben, megéljük a természet minden pillanatát, mozzanatát – ilyen két keréken a Vértesben 🚴♀️. Csodás utak hálózzák be ezt a kis hegységet. Két szép őszi útvonalat hoztam nektek.
A túra jellege: Egynapos kerékpártúra
Helyszín: Európa
Ország: Magyarország
Tájegység: Vértes
Túra napok száma: két egynapos
Táv: 92 km és 104 km
Szint: 1075 méter és 818 méter
Útvonal letöltése:
Felszerelés: Kerékpár, plusz a kötelező felszerelés
Élmény: ⭐⭐⭐⭐⭐
A túra nehézsége: 🚴🚴🚴🚴
Erdei aszfaltutak sokasága, az erdő ezernyi csodája – Két keréken a Vértesben
Határozottan emlékszem arra a pillanatra, amikor legelőször gurultam két keréken a Vértesben. Teljesen megvan az az érzés, ami akkor átjárt, és amiben akkor és ott, teljesen elvesztem. Szó szerint magába szippantott a Vértes. Tudtam, hogy nagyon sokszor tekerek majd még ‘benne’. És valóban, azóta is, amikor csak hirtelen erdőbe vágyom, biztos, hogy ide jövök bringázni. 🙂
Egy bejegyzésben két klassz túrát olvashattok. Nem is tudom eldönteni nekem melyik tetszik jobban! Ez, vagy a következő, ahol egy Tatabánya-Biatorbágyot karikázok a csodás őszi időben.
A mesebeli erdő nem csak élettel teli, de látnivalókban is bővelkedik. Egy-egy kerékpározás, vagy gyalogtúra során, számos kitérőt tehetünk várakhoz, romokhoz, és a Vértesben megbújó bányatavakhoz. A teljesség igény nélkül csak, hogy párat említsek: Kamalduli Remeteség, Vitányvár, Csókakő vára, Gerencsérvár, Vértesszentkereszt – Apátsági romok, Kék-tó, Cica-homok bányató. Nekem ezek mindegyikéhez volt már szerencsém. 🙂
A Vértes rendkívül sűrű erdészeti úthálózatának köszönhetően, sokféle útvonal közül választhatunk, és kényünk-kedvünk szerint variálhatjuk ezeket. Kereszbe-kasul, át, fel-alá, körbe, mindenhogyan be lehet bringázni. Tatabánya, Oroszlány, Mór, Csákberény, Szárliget – mind, mind lehet a kiindulási és/vagy egyben a célpont is.
2021. október 09., Vértes-karika = 92 km/1075 szint
Egy szuper, kora őszi bringázás van ma mögöttem. Tegnap késő délután, amikor elkezdtem picit agyacskázni azon, hogy ma merre legyen majd az arra, jött egy határozott belső hang: ‘Gyerünk be az erdőbe, minél többet, amit annyira, de annyira kedvelsz!’ 🙂
A következő pillanatban, már meg is terveztem a két ‘kört’, egy összekötő híddal együtt, azaz: Vértes karika, az őt keresztülszövő erdészeti aszfaltutakon keresztbekasul átszelve, ahogy én szeretem.
Szárligetre vonattal mentem (Bp.-ről 35 perc), onnan indult a gurulda. Felsőgalla felé indultam és Muta hegy felől közelítettem meg az erdőt. Nagyon jó volt belevetni magamat ebbe a milliőbe. Először szépen, kényelmesen felfelé halad az út, majd nagyjából a szakasz felétől már suhanunk le, Fáni-vögybe.
A Fáni-völgy számomra a Vértes egyik legszebb útvonala. Nagyon különleges atmoszférával bír. A szurdokvölgyben vezető út két oldalát erdők szegélyezik, nagyon változatos növényvilágba csöppenünk. A kőris a tölggyel alkot elegyes erdőt, de a bükk is megtalálható. A völgy déli oldalán, a napfény szinte folyamatosan beszűrődik a lombok között, még hangulatosabbá téve az erdőt. Sok madárfajjal is találkozhatunk, a harkály kopácsolását pedig szinte folyamatosan hallani. Imádom! 🙂
A Fáni-völgybe leérve, jobbra kanyarodtam, Vérteskozma irányába. A műútra kiérve viszont, balra mentem tovább – most nem gurultam ‘fel’ Kozmára. A Csákvárra vezető főúton viszont egy bringaverseny közepében találtam magamat. Helyesebben már a végén. 🙂 Még rendőrök várakoztatták az autókat, de engem, mint bicajost elengedtek. Így Gánton át, egészen a Csákberényi kereszteződésig, jó 10 km-en keresztül, teljes autósforgalom nélkül zúghattam lefelé. Nagyon fain volt. 🙂
Csákberényig viszont nem megyek el, hanem előtte egy picivel, a főútról jobbra letérve (sorompó is van), ismét irány az erdő. Kb. most vagyok féltávnál. Itt egy rövid emelkedő és lejtő után a Horog-völgyben mászókázom felfelé, egészen a Géza-pihenőig. Innen már végig lefelé vezet út, kisebb-nagyobb hullámokkal.
Az Oroszlány-Csákvár közötti útra kiérve, jobbra fordulok, és 2-3 km után, rátérek a ‘hídra’, amin ma már egyszer jöttem. Ez a Vérteskozma felé vezető szakasz volt az egyetlen, amit kétszer érintettem a túra során. De ugye mégis más, mert egyszer erre, most pedig arra megyek. 🙂
A vadregényes Fáni-völgyből is kapok megint egy kicsit, viszont most onnan, Szálláskút puszta irányába tekertem tovább. Fel, és le, fel és le, hogy aztán ismét a kiinduló ponton találjam magamat – Szárligeten. Ez a szakasz is tartogat szépségeket, és semmiben sem hasonlít az előzőekhez. Sőt, itt már van egy kedvenc fám is. Egyedüliként magasodik, és tárt karokkal, mosolygva üdvözöl mindenkit, aki errefelé jár. 🙂
Az út során, nem egyszer éreztem azt, hogy enyém az egész Vértes. Sehol egy lélek, sehol egy ember, csak én, és az erdő, a napfény és az árnyék.
Nagyon szeretem, ahogy a napocska játszik a sugaraival. A szél, amit nem éreztem, csak a susogását hallottam fentről. Egy-egy tarka lepke szálldogált néha mellettem, és reccsent a kerekek alatt jónéhány makk. Illetve néha egy-egy madárka is dalolt nekem. Amúgy teljes csend, a természet csendje; és ‘asszem, ez az egyik legszebb az erdőben. Meg az illatok.
A Vértesben van néhány örökzöldes szakasz, telítve jön a fenyőillat ezeken a helyeken, mintha már tél lenne. Azt is nagyon nagyon bírtam, ahogy egy-egy árnyékos ‘erdőalagút’ után, full szemből simogatta az arcomat a napsugár; még most is égeti kellemesen. Igazi örömbicajozás volt ma ez nekem. A Vértes 8-as. 🙂
