A Mátra már a 19. században is Magyarország egyik leglátogatottabb hegysége volt. Földrajzi helyzetének, természeti szépségének, kiépített közlekedési lehetőségeinek, valamit a gyógy és üdülőhelyeinek köszönhetően vált közkedveltté.
Mátra, Kékes, Hidas-bérc, Galya-tető, pár 900-as csúcs,
de mi mindent rejteget még a Mátra, nekünk túrázóknak, bringásoknak?
- Mit kell tudni a Mátráról?
- A Mátra látogatottsága
- Gyógyfürdők
- Források
- Útvonalak
- Elmélkedés
- Túrák a Mátrában
- Bivakhelyek a Mátrában
- Boroktól a szállásokig mindenféle információ
Pár mondat, amit jó tudni a Mátráról
A Mátra az Északi-középhegység egyik, vulkanikus eredetű tagja, 900 négyzetkilométeren terül el a Cserhát és a Bükk-vidék között. Itt található a mai Magyarország három legmagasabb hegycsúcsa, a Kékes (1014 m) a Hidas-bérc (971 m) és a Galya-tető (965 m).
A 100 legmagasabb magyar hegycsúcs között 26 mátrai található, ezzel a 2. helyezett átlagmagasságban a Bükk-vidék után. Kiterjedése kelet-nyugati irányban 40–50 km, észak-déli irányban 15–22 km.
A Kárpátok belső vulkáni övezetéhez tartozik, de formáit a miocén vulkánosság óta már jelentősen átalakították az utólagos szerkezeti mozgások és az erózió. Jelentős érckészlete miatt sokan kutatták kialakulását és vulkanizmusának történetét, de a geológusok között még a közelmúltban is viták zajlottak az egykori kitörési központok hollétéről.
https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1tra
A Mátra látogatottsága
A Mátra a 19. században is hazánk egyik leglátogatottabb hegysége volt. Földrajzi
helyzetének, természeti szépségeinek, kiépített közlekedési lehetőségeinek, valamit a gyógy és üdülőhelyeinek köszönhetően vált közkedveltté. A mút század elején már 400 kilométernyi jelzett turistaúttal büszkélkedhetett. Napjaink fejlesztései az új trendekhez, kihívásokhoz alkalmazkodva biztosítják a kikapcsolódási lehetőségeket.
A Mátra gyógyfürdői
Mátraderecske
Mofetta – Mátraderecskei Szén-dioxid gyógygázfürdő
(Mofettának azt a jelenséget nevezik, amikor egy-egy vulkáni utóműködést gázkiömlés követ.)
A szívem csücske, még mindig Mátraderecske,
Kincses Strandfürdő. Sajnos nem üzemel, nagyon várom, hogy ismét megnyissák. Rendkívül kellemes, pénztárcabarát fürdő volt.
A Mátra forrásai
360 ismert forrás többségének vízhozama azonban igen változó, nagyban függ a csapadék mennyiségétől. 47 forrás hozama éri el a 10 liter/perc mennyiséget; legbővizűbb közülük a Kékes északi oldalában a Pisztrángos-tavat tápláló Nagy-forrás (20 l/perc). Az 1900-as évektől a szerveződő turistamozgalomnak köszönhetően számtalan forrást foglaltak, néhányat pedig kommunális célokra fogtak be.
https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1tra
A Mátrában, a Kékestől délkeletre, 960 méteres magasságban található hazánk legmagasabban fakadó forrása, a Disznó-kút.
Kiemelt túraútvonalak
A Mátra sajátos és egyedülálló túraútvonala a Mátra bércein. Erre az útvonalra épült rá a Mátrabérc Teljesítménytúra. A túrát 1987 óta szervezi a Hanák Kolos Turistaegyesület.
Az Országos Kék csak 52 kilométert tesz meg a Mátrában. Ez az ötvenkét kilométer viszont elég kemény.
Elmélkedés a Mátráról, a túrázásról

Az egyik éjszakába nyúló túrámon készítettem már fáradtan, remegő kézzel ezt fényképet. Mint fénykép nem épp a legjobb, sőt, nagyon vacak, de mikor meglátom, egy nagyon klassz túrám jut az eszembe. Igazából ez a lényege ennek a weboldalnak, hogy élményeket mutassunk, és téged is erre biztassunk. A Mátrában nem csak Magyarország legmagasabb hegycsúcsa vár! Az egész éves túrázás, kerékpározás lehetősége is!
Magyarország, Mátra, élmények! Mutatunk pár lehetőséget!
Gyalogtúrák a Mátrában:
Három útvonal egy bejegyzésben, de könnyen tudsz belőle egyhetes kalandot varázsolni!
Magyarország tájegységeinek bemutatása bringás szemmel

Fedezzük fel a Balaton környékét, a minden évszakban más arcát mutató szépségét 😍 , érdekességeket, titokzatosnak tűnő múltját. Látnivalók egész évre!

Magyarország egyik legnagyobb és legkedveltebb kirándulóhelye. A Dunántúli-középhegység legnyugatibb és legkiterjedtebb tagja. Túralehetőségek tárháza.

Magyarország újabb csodás 😍 részét ismerhetjük meg. Sorozatunk most a Börzsönyre 🌄fókuszál. Gyalog 🥾 vagy két keréken 🚵♀️, gyertek velünk egy szép helyre.

A Bükk hegység Magyarország legnagyobb átlagmagasságú hegysége. Ötven csúcsa emelkedik 900 méter fölé. A leg jelző nem csak ezért illeti meg. De miért is leg?

A csendesen megbúvó csodaszép😍 Cserhát 🌄 következik ebben a részben. A legmagasabb pontja és a legszebb tavai is sorra kerülneka bemutatásban. Megnézünk pár kilátót🗼, barlangot.

A Duna forrását 💧💧évszázadok óta vitatják. Legtöbben a Breg patakot tartották a Duna forrásának, 😮de a Brigach patak is népszerű jelölt volt.
Kövessük végig Európa kék szalagját…

A Gerecse Hegység 🌄 40 km hosszú, 20 km széles, középhegységi vonulat. Kerékpározásra 🚴♀️ országútival és montival is kiváló terep. Bakancsosok 🥾 is szép számban járják ösvényeit.

A Geresdi-dombság a Mecsek és Tolna–Baranyai-dombvidék tájegység, ezen belül a Baranyai-dombság része. Csupán dombság, látnivalói annál nagyobbak!

Körös-Maros köze Magyarország egyik középtája, az Alföld nagytájunk délkeleti része. Területe 5150 négyzetkilométer. Sík vidék, de tartogat kihívások.

A Kőszegi-hegység az Alpokalja egyik kistája. Legmagasabb pontja az Írott-kő, 882 méter. Teljes területe 314 km2, ebből csupán 58 km2 esik Magyarországra.

A Mátra az Északi-középhegység egyik, vulkanikus eredetű tagja, 900 négyzetkilométeren terül el a Cserhát és a Bükk-vidék között. Legmagasabb pontja a Kékes.
Bizony ilyen csodák is várnak rád a Mátrában. Lásd a fényképet…

Mezőföld neve földrajzi jellegére utal. Honfoglalás óta magyarlakta terület, látnivalókban gazdag. Kezdő kerékpárosoknak, családdal együtt bringázóknak ideális túraterep.

Az Őrség Magyarország nyugati része, közvetlenül a határ mellett. Fontos szerepet töltött be az ország életében. Egy időre elzárt terület lett, napjainkban már mindenki számára nyitva van.
Pilis hegység és Visegrádi-hegység

A Pilis, a Visegrádi-hegység 🌄 és a hegyek 🌄 közé szorított Duna fennséges 👀 látványa ejtsen rabul. 😍 Lehet bármilyen évszak, csodák paradicsomát leled itt.

A Somogyi-dombság, a Balaton déli partjának varázslatos vidéke. A lankás dombok és a zöldellő erdők harmóniáját csak kevesen ismerik. Kerékpáros🚴♀️szemmel nézünk körül.
A fényképen a dombság legmagasabb pontja az Almán-tető (316 m), amely Külső-Somogyban található.

A Tisza Magyarország leghosszabb folyója, 😮és mélyen beivódott a magyar identitásba. Miért hívjuk a Tiszát a „legmagyarabb folyónak”? A Tisza-tó csodái.🪄

😮 A Vértes a Dunazug-hegyvidék része. 🌄 Domborzata, növényvilága 🌳 változatos, rendkívül szép, 👀 látnivalókban bővelkedő túrák 🚴🥾 otthona.

A Zemplén vagy Tokaji-hegység a Bodrog és a Hernád között húzódó Eperjes–Tokaji-hegység déli, Magyarországon található része. Jó borok és jó túrák vidéke.