Mikor az Őrség említésre kerül, sok honfitársunk már nagyjából be is határolja, Magyarország nyugati része, a határ menti terület. Talán még az is felsejlik tanulmányainkból, honfoglalás után úgynevezett őrállókat telepítettek ide őseink a védelem érdekében.
Ennyi nekünk majdnem elég is, de egy picit szeretnék pontosítani. A különböző túráink során bejárt, érintett terület nagyjából ez lesz. Szentgotthárd, Körmend, követve a Rába partját. Déli irányba Körmend, Zalalövő, Szentgyörgyvölgy. Zárva a ,,kört,, Szentgyörgyvölgytöl a határ nyomvonala Szentgotthárdig.
Segítségül hívjuk a turistautak honlapot, pontosan mi, hol van.
- Az Őrség, amiért szeretjük
- Őrségi Nemzeti Park és tanösvényei
- Az Őrség, mint elzárt terület, egy kis történelem
- Látnivalók
- Megtett útjaink az Őrség tájain
Az Őrség amiért szeretjük
Az Őrség vidékén dombok és patakok vájta völgyek váltják egymást. A táj középső és északi része – Ispánk, Viszák, Őrimagyarósd térsége – inkább fennsík jellegű. Uralkodó talajtípusa az agyag.
Éghajlatát alapvetően az Alpok közelsége befolyásolja, mégis hazánk legkiegyensúlyozottabb éghajlatú része. A hőmérséklet ingadozása kicsi – csak ritkán forró a nyár, és nem túl hideg a tél.
A magas éves csapadékmennyiség miatt a terület vízfolyásokban gazdag. Legjelentősebb folyói a Szalafőnél eredő Zala (Szala), és a Murába torkolló Kerka. Legnagyobb tavai a Himfai-, a Vadása- és a Bajánsenyei-tó.
A dombvidékes táj változatos, barátságos képet mutat. Természetes növénytakarója az erdő. Ma az erdőállomány kétharmadát az erdei fenyvesek alkotják. Az erdők monotóniáját virágos rétek, apró szántóföldek szakítják meg. A jégkorszaki maradványnövényeket őrző őrségi tőzegmohás lápok országos ritkaságnak számítanak.
A sok csapadéknak és a magas páratartalomnak köszönhetően az ország gombákban leggazdagabb területei közé tartozik. A jól ismert gombafajok mellett igazi ritkaságok is előfordulnak.
https://orsegivendegvarok.hu/orseg-bemutatasa

Bő 700 négyzetkilométernyi területet járhatunk be gyalog, kerékpár nyergében ülve.
Nekünk, bringásoknak, túrázóknak, zarándokoknak, vagy egyszerűen pihenni vágyóknak az őrségi apró települések, a természet közelsége, az Alpok miatt érezhető kellemes klíma egy nagy vonzerő. És mennyire jó megpihenni az erdő szélén álló faházban!
Természetes ennél sokkal több ez a tájegység! Írásainkban lassan feltárul, metudod minket miért fogott meg, és hoz lázba egy-egy ide tervezett kikapcsolódás. Az Őrség kisebb része Szlovéniában található. (Erre a területre is szeretnénk majd túrákat szervezni.)
Őrségi Nemzeti Park és tanösvényei
Az itt élő emberek évszázadok során alakították ki a táj arculatát apró parcellás gazdálkodásukkal, tájba simuló épületeikkel, mindezt harmóniában a természettel, megőrizve, fenntartva annak sokszínű változatosságát. A természeti értékek mellett kiemelkedő néprajzi, kultúrtörténeti értékeket hordoz a táj. Ma ezekre az értékekre nemzeti park ügyel, melyet 2002. március 1-jével hoztak létre.
https://orseginemzetipark.hu/
Az Őrségi Nemzeti Parkot 2002. március elején hozták létre, területe 440 négyzetkilométer.
Tanösvények:
Tőzegmohás láprét tanösvény
A szőcei tőzegmohás láprét páratlan élővilágával és az őrségi rétek kezelésével ismerteti meg a látogatót.Felsőszeri tanösvény
A tanösvényen végighaladva az Őrségi népi építészetébe kaphat betekintést a látogató.Szala menti tanösvény
A tanösvény egy kellemes, árnyékos út során a Szala-mente élővilágát mutatja be.Dobogó-erdő tanösvény
A Rába és a Pinka árterének élővilágát bemutató tanösvény. Különösen kora tavasszal, a tőzike virágzásának idején gyönyörű.Sárgaliliom tanösvény
A Belső-Őrség természeti és kulturális értékei, kiemelten a veleméri templom freskói, Fazekasház, kaszáló gyümölcsösök, nedves…Élet a kaszálógyümölcsösben
Az őrségi porták jellegzetes élőhelye a kaszáló gyümölcsös. A tanösvényt járva megismerkedhetünk a kaszáló gyümölcsös…Körtike tanösvény
A tanösvény témája: Szalafő környékének jellemző élőhelyei, a száraz kaszálóktól egészen az elegyes erdőkig.Rezgőnyár tanösvény
A Harmatfű Erdei Iskola épülete mellett található tanösvény az erdő kialakulásáról, az erdőszegély, a fasorok jelentőségéről,…Gyantászok útja
A tanösvény 9 állomásán végighaladva megtudhatjuk, mi jellemzi a vendvidéki erdők növény-és állatvilágát, mit jelent a szálalás,…Hármashatár tanösvény
A Hampó-völgy, és Vendvidék páratlan élővilágával ismerkedhetünk meg a túra során, melynek végpontja az ország legnyugatibb…Szomoróczi tanösvény
Kercaszomor szomoróci településrészének építészeti sajátosságait ismerteti.Fürge cselle tanösvény
A tanösvény a Kerca-patak élővilágát mutatja be. A túra során a hódok nyomaival is találkozhatunk.Áfonyás tanösvény
A tanösvény Orfalu kulturális értékeit, és a környék természeti kincseit mutatja be.Malomgát tanösvény
A tanösvény témája: az egykori őrimagyarósdi földvár története, a Magyarósdi-patak és a Vadása-tó élővilágát mutatja be.Nyugati pont tanösvény
A tanösvényt bejárva megismerkedhetünk Szakony falu történetével, jelenével és a környék élővilágával.Rábamenti tanösvény
https://orseginemzetipark.hu/list-page/458-tanosvenyek
Alsószölnök építészeti emlékei, története, és a Rába mente élővilága kerül bemutatásra a tanösvényen.
Az Őrség, mint elzárt terület, egy kis történelem
A Vas megye délnyugati sarkában, az osztrák, szlovén és magyar országhatár találkozásánál található egyedülálló arculattal rendelkező dombvidék nevét onnan kapta, hogy a honfoglalás ideje óta a határőrvidék szerepét töltötte be. Eőrségi tartomány néven a 15. századtól említik.
A honfoglalás idején őrállókat telepítettek a vidékre, akik saját költségükön, saját fegyverükkel védték a nyugati határt és az ún. gyepűt, a határsávot. Ezért nemesi kiváltságokat élvezhettek, csak a királynak tartoztak szolgálattal, és mentesültek mindenféle földesúri teher, adó alól.
E kiváltságos helyzetük a XVII. század második feléig tartott, amikor a Batthyányak elvették régi jogaikat, s jobbágymunkára kényszerítették őket. Nemesi jogállásuk visszanyeréséért több évtizedes pereskedést folytattak, melynek az 1848-as jobbágyfelszabadítás vetett véget.
Az Őrség kiegyensúlyozott fejlődésének korszaka az első világháborúig tartott. A háborús emberveszteségeken mellett a trianoni területelvonások a vidéket különösen hátrányosan érintették, és az Őrség egy piaci kapcsolatait jórészt elvesztő, fejlődésben megrekedt zuggá vált. A második világháború után pedig a szigorúan őrzött határsávból fakadóan a községek elszigeteltsége fokozódott, a kuláküldözés, a deportálások miatt fejlődése lehetetlenné vált.
A rendszerváltást követően az országhatár megnyitásával már a határ menti fekvés előnyei is jelentkeztek. Az elmaradottságnak, az egykori elzártságnak jótékony hatása is van, hiszen az ökoturizmus hívei élvezhetik a táj viszonylag zavartalan természeti értékeit, megőrzött vagy rekonstruált kulturális, történeti és egyházi emlékeket.
Az Őrség tipikusan aprófalvas vidék, területéhez ma 22 települést sorolnak: Bajánsenye, Felsőjánosfa, Felsőmarác, Hegyhátszentjakab, Hegyhátszentmárton, Ispánk, Ivánc, Kercaszomor, Kerkáskápolna, Kisrákos, Kondorfa, Magyarszombatfa, Nagyrákos, Őrimagyarósd, Őriszentpéter, Pankasz, Szaknyér, Szalafő, Szatta, Szőce, Velemér, Viszák. Az Őrség területéből ma több település Szlovéniához (pl. Hodos, Kapornak, Domonkosfalva, Csekefa, Kisszerdahely), vagy Ausztriához (Felsőőr és vidéke) tartozik.
https://orsegivendegvarok.hu/orseg-bemutatasa
Megtett útjaink az Őrség tájain
Magyarország tájegységeinek bemutatása bringás szemmel

Fedezzük fel a Balaton környékét, a minden évszakban más arcát mutató szépségét 😍 , érdekességeket, titokzatosnak tűnő múltját. Látnivalók egész évre!

Magyarország egyik legnagyobb és legkedveltebb kirándulóhelye. A Dunántúli-középhegység legnyugatibb és legkiterjedtebb tagja. Túralehetőségek tárháza.

Magyarország újabb csodás 😍 részét ismerhetjük meg. Sorozatunk most a Börzsönyre 🌄fókuszál. Gyalog 🥾 vagy két keréken 🚵♀️, gyertek velünk egy szép helyre.

A Bükk hegység Magyarország legnagyobb átlagmagasságú hegysége. Ötven csúcsa emelkedik 900 méter fölé. A leg jelző nem csak ezért illeti meg. De miért is leg?

A csendesen megbúvó csodaszép😍 Cserhát 🌄 következik ebben a részben. A legmagasabb pontja és a legszebb tavai is sorra kerülneka bemutatásban. Megnézünk pár kilátót🗼, barlangot.

A Duna forrását 💧💧évszázadok óta vitatják. Legtöbben a Breg patakot tartották a Duna forrásának, 😮de a Brigach patak is népszerű jelölt volt.
Kövessük végig Európa kék szalagját…

A Gerecse Hegység 🌄 40 km hosszú, 20 km széles, középhegységi vonulat. Kerékpározásra 🚴♀️ országútival és montival is kiváló terep. Bakancsosok 🥾 is szép számban járják ösvényeit.

A Geresdi-dombság a Mecsek és Tolna–Baranyai-dombvidék tájegység, ezen belül a Baranyai-dombság része. Csupán dombság, látnivalói annál nagyobbak!

Körös-Maros köze Magyarország egyik középtája, az Alföld nagytájunk délkeleti része. Területe 5150 négyzetkilométer. Sík vidék, de tartogat kihívások.

A Kőszegi-hegység az Alpokalja egyik kistája. Legmagasabb pontja az Írott-kő, 882 méter. Teljes területe 314 km2, ebből csupán 58 km2 esik Magyarországra.

A Mátra az Északi-középhegység egyik, vulkanikus eredetű tagja, 900 négyzetkilométeren terül el a Cserhát és a Bükk-vidék között. Legmagasabb pontja a Kékes.
Bizony ilyen csodák is várnak rád a Mátrában. Lásd a fényképet…

Mezőföld neve földrajzi jellegére utal. Honfoglalás óta magyarlakta terület, látnivalókban gazdag. Kezdő kerékpárosoknak, családdal együtt bringázóknak ideális túraterep.

Az Őrség Magyarország nyugati része, közvetlenül a határ mellett. Fontos szerepet töltött be az ország életében. Egy időre elzárt terület lett, napjainkban már mindenki számára nyitva van.
Pilis hegység és Visegrádi-hegység

A Pilis, a Visegrádi-hegység 🌄 és a hegyek 🌄 közé szorított Duna fennséges 👀 látványa ejtsen rabul. 😍 Lehet bármilyen évszak, csodák paradicsomát leled itt.

A Somogyi-dombság, a Balaton déli partjának varázslatos vidéke. A lankás dombok és a zöldellő erdők harmóniáját csak kevesen ismerik. Kerékpáros🚴♀️szemmel nézünk körül.
A fényképen a dombság legmagasabb pontja az Almán-tető (316 m), amely Külső-Somogyban található.

A Tisza Magyarország leghosszabb folyója, 😮és mélyen beivódott a magyar identitásba. Miért hívjuk a Tiszát a „legmagyarabb folyónak”? A Tisza-tó csodái.🪄

😮 A Vértes a Dunazug-hegyvidék része. 🌄 Domborzata, növényvilága 🌳 változatos, rendkívül szép, 👀 látnivalókban bővelkedő túrák 🚴🥾 otthona.

A Zemplén vagy Tokaji-hegység a Bodrog és a Hernád között húzódó Eperjes–Tokaji-hegység déli, Magyarországon található része. Jó borok és jó túrák vidéke.