Home » Gyalogtúrák » Egynapos gyalogtúrák » Gerecse ötven teljesítménytúra

1982 óta tartja izgalomban a természetjárókat, és azokat is, akik csak szeretnék magukat próbára tenni. A Gerecse ötven teljesítménytúra már fogalom, épp úgy, mint a Kinizsi-100. Az első megmérettetésen már ott voltam, fiatalon, bohón, több barátommal együtt teljesítettük. A szervezők már akkor is nagyon kitettek magukért, és ez azóta is igaz. Útvonal, ellenőrzőpontok kijelölése, ellenőrök kijuttatása, jelvények tervezése, gyártatása, adminisztráció, egyeztetések, stb. Hatalmas munka. Az útvonal nem járja be az egész Gerecsét, de a legszebb részekből sokat érint.

Gerecse ötven teljesítménytúra, Tatabánya

Nagy élmény volt az elsők között lenni akik teljesítették. Felkészülve, mondhatom már némi túratapasztalattal rendelkeztem, szégyen lett volna magamra nézve, ha fel kellett volna adnom.

2023. április 15.-én lesz megrendezve 41. alkalommal. Az elmúlt, kimondani is sok, 40 évben tizenötször gyalogoltam végig a kiírás napján, tizenöt jelvény gyűlt össze az emlékdobozomban. Utoljára akkor indultam a jelvényszerző mozgalommal, mikor 1200 induló verte fel az erdő porát, és csendjét, pár mázsa szemetet hagyva maga után. Még párszor teljesítettem saját kedvemre, volt, hogy télen, hóban.

Gerecse ötven teljesítménytúra, ahogy pár éve én látom. Nem ellenreklám!

Nagyon jó, sokaknak ad inspirációt, sokan itt mérik fel magukat. A kilépés a komfortzónából, magunk és határaink megismerése nagyon fontos.

Most én is újra felmértem magamat! Igen, pár héttel a kiírás előtt legyalogoltam, egyedül, tömeg hiányában, pornyelés nélkül. Nem láttam a sok szemetelő, türelmetlen embert. Nem gázolt át rajtam senki, és én sem léptem senki sarkára.

Bízom benne páran elolvassák a zöngémet és elgondolkodnak a túrázás, teljesítménytúrázás fogalmán. Bízom benne, a nagy többség nem egymást, a növényeket letaposva, szemetüket szétszórva fogja ,,BÜSZKÉN,, teljesíteni a Gerecse ötven teljesítménytúrát. Nagy többséget írtam, mert sajnos ezt láttam, tapasztaltam az elmúlt jó pár évben.

Tényleg elmentem-e most hétvégén a Gerecse ötven saját szervezésű túrámra?

Utószó a Gerecse 50 – hez

Talán azt hiszitek, hogy csak úgy nekiugrok egy ilyen táv lesétálásához? A válaszom egyértelmű nem! Már nagyjából tisztában vagyok a határaimmal. Felkészülve és felkészületlenül is. A felkészülést saját elveim alapján végzem, erre az utamra is így készültem fel. Fontoljátok meg ezeket a tanácsokat.

author avatar
Gazsi Szabolcs Belkereskedelmi ügyintéző, készletgazdálkodási szakember, Hobbi: túrázás, utazás, kerékpározás
Főszerkesztő, admin. 14 éves korom óta túrázom, kerékpározom. Magyarország alapos megismerése az egyik fő célom, de a határon túli tájak bejárása, emberek megismerése is a célkeresztben van. Az évek alatt szerzett tapasztalataimat, élményeim akarom a gyertekvelem.hu weboldalon átadni. Az új generáció legyen egészségesebb, fittebb, okosabb, tájékozottabb.
SEOzseni