Nyári Tisza-tó kör bringával, kicsit másképpen és hosszabban; amikor a vonatozással 🚈töltött idő helyett is inkább a kerékpáron🚴♀️ töltöm az időt. Érdemes a Tisza-tóhoz messzebbről bringázni? Természetesen igen!
A túra jellege: Egynapos kerékpártúra
Helyszín: Európa
Ország: Magyarország
Tájegység: Tisza-tó
Túra napok száma: egy
Táv: 158 km
Szint: méter
Útvonal letöltése:
Felszerelés: Kerékpár, plusz a kötelező felszerelés
Élmény: ⭐⭐⭐⭐⭐
A túra nehézsége: 🚴🚴🚴🚴🚴
Tisza-tó kör Kál-kápolnától Kál-kápolnáig
Kál-Kápolna – Kisköre – Tisza-tó kör – Kisköre – Kál-Kápolna
= 158 km
(2021. július 13.)
Egy szabadnap + egy forró nyári nap = csobbanós bringa. Nagyon szeretem ezeket a hétköznapi szabadnapokat. Ilyenkor bármerre is bicajozom, sokkal kisebb a kerékpáros forgalom. Persze, annak nagyon-nagyon örülök, ha minél több bringást látok, de hát, na, néha ilyen is kell. 🙂
Szóval ma, a Tisza-tóra esett a választásom. Mindenképpen víz mellett is szerettem volna gurulni, hogy legyen lehetőségem hűsítő ‘habokban’ is megmártózni. Budapestről közvetlen vonattal a tó (Tiszafüred),több, mint két óra hossza. Így az összesen 4 és fél óra utazás mellett, a 68 km-t elég kevésnek gondoltam. Mondjuk ki, sajnáltam az időt a közvetlen oda- és visszaútra; így amit abból elvettem, azt a bicajozáshoz hozzáadtam. 🙂
Végülis Kál-Kápolnáig vonatoztam, és reggel fél 8-kor már ott pattantam is a két kerékre. Erdőtelek – Tenk – Átány és Kömlő érintésével gurultam be Kiskörére. A hosszú egyenesek miatt nem volt túl izgalmas ez az útvonal. Ami viszont hatalmas pluszt adott, sőt mi több, igazán remek hangulatot varázsolt nekem, az a csodaszámba illő napraforgó mezők sokasága. Egymás hegyén-hátán virítottak, minden sárga látványban úszott körülöttem.








Kiskörétől Poroszló irányába indultam. Már nagyon vágytam a vízre, és Sarudon sikerült is csobbannom egyet. (Alapvetően a strand fizetős, de kerékpárral át szabad tekerni rajta, viszont fürdeni nem lehet.) 10 óra után gurultam be a strandra, és még nem ellenőrizgettek, mint máskor. Igaz, hétköznap és viszonylag a korai idő miatt, még rajtam kívül alig voltak páran. Gyors mártózás után tekertem is tovább. Nagyon meleg volt, de igazából ezzel úgy nem is volt bajom, hisz tudtam, hogy igazi nyári napom lesz. Viszont a rettenetesen magas páratartalom, és az ezzel járó fülledt idő, inkább fárasztott, és szívta belőlem az energiát. Ennél sokkal jobban szeretem és bírom is, amikor teljesen tiszta és ‘éles’ az idő. Még akkor is, ha a nap ereje viszont erősebb.
Szóval Poroszló felé haladva és közeledve, már igencsek a homokos partja lebegett előttem, és az újabb pancsolás. Aztán, ahogy odaértem, úgy nézett ki, hogy hiába. A poroszlói szabadstrand is fizetős lett, 800 Ft-ot kérnek el azért a kis homokos sávért. Itt kerítés még nincs, csak egy bódéféleség és a ‘pénztáros’. Beszédbe elegyedtem vele, és végülis egy gyors mártózást megengedett nekem. 🙂 A 2020 nyarán átadott, Tisza-tó és Tisza felett átívelő kerékpáros hídon, látványos tájkép mellett suhanhatunk.





Tiszafüreden is a strandolás volt az elsődleges célom, illetve valamit enni, amit akkor és ott megkívánok. Fürdés, kajcsi, fürdés és továbbgurul. 🙂 A frissen sütött rántos hús illatának nem tudtam ellenállni, egy jó nagy szeletet el is fogyasztottam. Hát és a szabadstrandot már itt is körbekerítették, vadonatúj bejárat-pénztár is épült. Már csak az a kérdés, hogy meddig lesz szabad. Egyébként az egész területet nagyon szépen felújították, új padok, asztalok, játszótér is kapott helyet. Abádszalókon a helyzet változatlan, és azt gondolom, hogy ez mindenképpen egy nemes gesztus az átbringázók felé: a strandon a két kapu között max. egy órát lehet ingyen tartózkodni – ellenőrzés mindkét kapunál van. Ezt az 1 órát természetesen kihasználtam, így újult erővel vághattam neki a még előttem lévő picit több, mint 50 km-nek. 🙂





Kiskörére visszaérve, a Tisza-tó kör bezárásával úgy döntöttem, hogy a vasútállomásra, egy másik úvonalon megyek vissza, mint ahogy jöttem. Köre után Hevesvezekény felé tekertem, majd Heves és Heves Alatka érintésével érkeztem meg Kál-kápolnára. A vonat óránként jött, igazából nem foglalkoztam vele, hogy mikor érek az állomásra. Úgy voltam vele, hogy ha lesz időm, akkor beülök valahova egy jó hideg üdítőre, fröccsre, fagyizás ilyesmi. Végülis volt; 35 percem mindezekre. 🙂
Ezen a Tisza-tó körön, most kivételesen nem időztem azokon a helyeken, amelyeken máskor igen, illetve nem ejtettem útba azokat a látványosságokat (JóreményStég, Hallépcső, kilátó…stb.), amelyeket máskor mindig. Ma egyszerűen csak egy jót szerettem volna bringázni, és ezzel együtt élvezni a nyár adta pancsolást. Azt hiszem, maximálisan sikerült. 🙂


A Tisza-tó természetesen ősszel is nagyon szép, teljesen más arcát mutatja. Ködből a napfénybe, csodálatos írás káprázatos fényképekkel.
A Tisza mellett is lehet folytatni Magyarország szép tájainak a felfedezését. Induljunk el Tiszabecsről és érkezzünk meg a Tisza-tóhoz.
Letölthető túraútvonalak a Tisza mellett
Gyakori kérdések
Milyen hosszú a Tisza-tó körbe?
A Tisza-tó körbe kerékpárúton 67 kilométer. Szintemelkedés 217 méter.
Mikor érdemes a Tisza-tavat körbe biciklizni?
Bringásokkal egész évben lehet találkozni a Tisza-tó partján. A főszezon július és augusztus, ebben az időszakban nagyon sok kerékpáros vág neki ennek a kalandnak. Tavasszal és ősszel is nagyon szép az útvonal, lényegesen kisebb a forgalom. Szerintem az ősz varázslatosabb.
Lehet vadkempingezni a Tisza-tó mellett?
Szezonban nagyon nehéz lesz jó és legális helyet találni. Szezonon kívül könnyebb a helyzet.
Mennyi idő alatt lehet a Tisza-tavat körbe biciklizni?
Teljesítménycentrikusan két óra. Barátokkal, családdal, nézelődve, kondi nélkül egész napos program.