Mostani Kéktúrámon egész nap a széllel, a szemetelő esővel bírkózom. Időnként kisüt a nap, reményt ad, talán kitisztul az ég. Igazi szeszélyes áprilisi idő van. A Láz-tetői kilátó Vállus határában, egy kis fennsík peremén áll, az Országos Kéktúra útvonaláról letérve úgy egy kilométeres séta a Kék háromszög jelzésen. Ebben a kellemetlen időben már várom, hogy megérkezzek, pihenjek.

Láz-tetői kilátó

Az út eleje kissé meredek a kilátó felé, aztán elfordul balra és már kíméletesebb az emelkedő. Lassan feltűnik a fa kilátó, mellette padok, asztalok és tűzrakóhely is van. A kilátó mellett állva csak a közeli erdő és a felfelé vezető út egy szakasza látható. Felkapaszkodva a felső szintre már kitárul a látkép.

A Láz-tetői kilátó alatt Vállus, távolabb tekintve felfedezhetjük Rezi várát, a Sztúpát, és még a Balaton is megpillantható. A fényképek sajnos nem sikerültek, a pára, az esőcseppek elnyelték a fényt.

Vállus első említése 1121-ből való, amikor az almádi monostor kapta meg a királytól kegyes ajándékként. 1359-ben Ujlaki Miklós herceghez került a település, majd 1525-től a Sárkány család lett az új birtokos. A 15. században a község felett pálos monostor állt.

https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1llus

A 380 méter magas Láz-tetőn épített 16 méteres kilátó nem hozott lázba. Szép időben ismét vissza kellene térni, és úgy is véleményt mondani. A felső szinten kapásból elvetettem az éjszakázást, huzatos, bever az eső. A kilátó tövében ezzel szemben alig járt a levegő, az építmény és a környező fák a csapadékból is sokat felfogtak.

  • Szerző
  • Fényképek
  • A túrát bejárta

Gazsi Szabolcs

Kapcsolat a szerzővel: szabolcs.gyertekvelem@gmail.com

Feliratkozás hírlevélre

author avatar
Gazsi Szabolcs Belkereskedelmi ügyintéző, készletgazdálkodási szakember, Hobbi: túrázás, utazás, kerékpározás
Főszerkesztő, admin. 14 éves korom óta túrázom, kerékpározom. Magyarország alapos megismerése az egyik fő célom, de a határon túli tájak bejárása, emberek megismerése is a célkeresztben van. Az évek alatt szerzett tapasztalataimat, élményeim akarom a gyertekvelem.hu weboldalon átadni. Az új generáció legyen egészségesebb, fittebb, okosabb, tájékozottabb.

Gazsi Szabolcs

Főszerkesztő, admin.

SEOzseni