Home » Kerékpártúrák » Egynapos kerékpártúrák » Kerékpárral az Által-ér mentén

Évszaktól függetlenül, 🌞❄️ természetközeliség 🌳🌍 , ér, tavak, folyó, madarak 🐦‍⬛ , teljes kikapcsolódás – ez vár ránk kerékpárral az Által-ér mentén. A Vértes és a Gerecse lábánál folydogáló kis erecske sok szép látnivalót kínál. Picit túllépve a kerékpárút adta útvonalon, a cikk első útvonala Győrig kalauzol, a második része a Gerecsébe nyújt egy kis betekintést.

Két nap, két eltérő útvonal, két nagyszerű élmény – Kerékpárral az Által-ér mentén

Az utóbbi időben nagyon sokszor halljuk, olvassuk ezt: kerékpárral az Által-ér mentén. Talán nem véletlen. Az egyik leghosszabb olyan kerékpárút, amelynek jelentős része elkülönített bringaúton halad. Emellett kitünő minőségű aszfalton és megfelelően kitáblázott útvonalon tekerhetünk: Oroszlánytól Dunaalmásig és/vagy vissza. Ez kb. 43 km. Az Által-éri kerékpárút Tatabánya-Tata közötti szakasza, 2020-ban megkapta az ‘év kerékpárútja’ címet.

Tényleg klassz élmény kerékpárral felfedezni az Által-ér mentét. Szinte egész évben járható az út. Látnivalókban nincs hiány. Ez a túránk bekerült a 15 legszebb bringás túráink listájába.

Az Által-ér Mór közelében ered, és Dunaalmásnál ér a Dunába. Kisebb-nagyobb túráim során, nagyon sokszor érintettem az Által-ér menti kerékpárutat, hol rövidebb, hol hosszabb szakaszon. Ami biztos, mindig különleges kikapcsolódást, nyugalmat, feltöltődést ad. Amit én még nagyon kedvelek benne, hogy sokféle útvonallal lehet kombinálni. Úgy mint Vértes, Gerecse, Duna mentén tovább, és még számtalan lehetőség közül tudunk választani.

Oroszlány – Komárom – Győr = 96 km/138 szint
(2022. november 08.)

A túra jellege: Egynapos kerékpártúra
Helyszín: Európa
Ország: Magyarország
Tájegység: Vértes és a Gerecse
Túranapok száma: egy
Táv: 96 km
Szint: 138 m
Felszerelés: Kerékpárral, plusz a kötelező felszerelés
Élmény: ⭐⭐⭐⭐⭐
A túra nehézsége: 🚴🚴🚴

Megvan Nektek ez, hogy:
„De ha elindul a vonat, a szívem majdnem megszakad,
Mikor elindul a vonat, a szívem majdnem megszakad”?
Ha igen, akkor ezt képzeljétek el a valóságban. Ha nem, akkor meg főleg.
Ma mosolygva integettem annak a vonatnak, ahogy elindult, amivel alapvetően vissza akartam jönni Bp-re. De erről majd később. 🙂

Szóval, a mai napom, pont úgy indult, mint kb. az elmúlt 2 hétben mindegyik. Reggel ébredés, ablakon kinézés, és megintcsak ugyanaz a köd, pára, hideg, ami Budapestet, napok-hetek óta körbeveszi. Most annyi volt a különbség, hogy szabadnapos voltam, nem dolgoztam. És más ‘dolgom’ sem volt. Bááár, ennek ellenére is nehezen indult ez a mai cangázás.

Reggel hétre állítottam be a telómat, hogy ébresszen fel, és majd meglátom, kitalálom, hogy merre legyen az arra, az időképet megszemlélve. Hétkor szemeim kipattantak az ébresztő zenémre, erkélyen 3 fok, a szemben lévő házat nem látom, az autók kerekének gurulásaiból hallom, hogy esik is. Simán vissza, az ágyba – ez amúgy utólag nagy hiba volt, merthogy nem néztem meg az időképet. Később már igen.

Lényeg a lényeg, hogy miután egész nyugat napfényben úszott, 10-kor végülis rávettem magamat, hogy kitekerjek a Délibe, aztán lesz, ami lesz. Sokfelé megy innen vonat a mai napfény felé. Ami a leghamarabb indul, azzal megyek – így döntöttem. Oroszlány nyert.
Onnan, még mindig kétesélyes volt számomra – Vértes és valami, vagy a nem tudom mi. 🙂 Nyilván ez utóbbi győzőtt. Jártak az agykerekeim a vonaton is, és arra jutottam, hogy: Oroszlány – Által-ér (Kecskéd-Környe-Tatabánya-Tata-Dunaalmás) – Almásfüzitő – Komárom – Gönyű – Győr lesz ma.

Oroszlányból pontosan 12 óra 10 perckor indultam el. A tökéletes bringaúton csak úgy repültem – déli szél is támogatott ebben. Az első hely, ahol meg kell állnom, a Kecskédi öregtó. Imádnivaló kis horgásztó, még mielőtt a településre beérünk.

A következő község Környe, amelyen átbringázunk, de itt sem lehet kibírni megállás nélkül. Szintén egy szépséges kis horgásztó mellett halad a kerékpárút. A tó partján pihenőhelyeket is találunk – fából készült asztalokat padokkal. A tavat egyébként teljesen körbe lehet sétálni/tekerni. Ősszel különösen festői a táj – a színesbe öltözött lombok és a már sárguló falevelek százai, méginkább látványossá teszik a tó környezetét.

author avatar
Kamarás Kriszta
A mozgás, a sport, lényegében kisgyermekkorom óta a lételemem, s része az életemnek. 8-tól 18 éves koromig, mindent ’játszottam’ és minden is szerettem volna ’lenni’, az akkori, gyerkőc-tini fejemmel: híres, többszörös GS győztes teniszező, világbajnoki címet nyerő focista, röpis, kézilasztis, pingpong és tollas bajnok is.
SEOzseni