Újra a Großvenediger közelében
Ismét duatlon, bringa és bakancs a Kristalwand csúcshoz

Táv: ~30 km
Szint: 2110 m
Bruttó idő: majdnem 12 óra.
Ma is nagyon korán ébredek St. Jakobban (Osttirol). Matreit a Felbertauern alagút felé hagyom el és kb. 5 km után Grubennél parkolok. 6-kor már bringával indulok neki a Froßnitz völgynek. Általában nem jelent problémát, sőt szeretek is felfelé tekerni, de itt vannak olyan szakaszok, ahol nem tudok a bringán maradni. Bakancs a lábamon, hátizsák a hátamon. Ha a súlyom hátra helyezem, akkor az első kerék emelkedik a magasba, ha viszont előre, akkor a hátsó kapar és annyira lelassulok, hogy nem tudom már megtartani az egyensúlyom. Így többször is tolnom kell. Egy idő után viszont úgy döntök, hogy a bringát itt hagyom egy fának támasztva, megyek inkább gyalog. A Gosser Alm-on különleges kőépületei vannak az ott élő állattartóknak. A 2600 méter fölötti Badener Hüttét 4 óra intenzív menet után, 10 óra körül érem el. Pihenésre nincs idő, mert a 3310-es csúcs még igencsak messze van. Kőtengeren, kitett sziklákon jutok fel. Mindenfelé gleccserek. A felhők alacsonyan, a kilátás korlátozott. Ez távban a leghosszabb és időben a legtovább tartó túrám eddig. Lefelé egy szakaszon más útvonalat választok, ami ismét nem bizonyul jó döntésnek, mert jóval veszélyesebb, mint a felfelé vezető. Megoldom ezt is szerencsére és sokadjára megfogadom, hogy járt utat a járatlanért… 😊 17 óra előtt érek a bringához és azzal már egyszerűbb és gyorsabb a kocsihoz gurulni.









