Nem kitalált történet! Patkányfalva kissé érdekes név egy falunak, de létezik! Gyertek velünk! Rattendorf Téged is vár! Garantáljuk, hogy nagyon jól érzitek majd Magatokat, velünk! 🙂
Rattendorf – téli utazás, Ausztria egyik legnépszerűbb síterepe mellé; Nassfeld és környéke – gyertek velünk! 🙂
A túra jellege: csapatépítés, egynapos túrák
Helyszín: Európa
Ország: Ausztria
Felszerelés: Időjárásnak megfelelő öltözet
Élmény: ⭐⭐⭐⭐⭐
A túra nehézsége: 🥾
- Utazásunk első napja, egy picit próbára is teszi a csapatot 🙂
- Másnap, kirándulás a Rattendorf közelében található Pressegger See-hez
- Weissensee, a korcsolyázás napja
- Negyedik nap, Nassfeldsee és egy kis Olaszország
- Rattendorf – Budapest, a hazautazás napja
Egy baráti társaság számára, nincs is jobb módja a kikapcsolódásnak, mint egy közös utazás, kiruccanás. Távol a város zajától, együtt kacagni, mókázni, a természet adta lehetőségeket maximálisan kihasználni; és századszorra is felejthetetlen élményekkel gazdagodni. Ezek vagyunk mi. 🙂
Idén januárban, elindultunk havat keresni – ha már itthon nincs. 😀 Úti célunk, ezúttal a zord Alaszka volt….jajj nem, az egy másik történet. 😀 Szóval, idén, a Karintiában található, Nassfeld melletti Rattendorf kis településére esett a választás. Ismét. 🙂 Merthogy egy évvel ezelőtt is, pont itt teleltünk egy nagyon jót. Akkori kint létünkkor, végig szakadt a hó, és 50-70 cm-es ‘mélységekben’ járkáltunk. 🙂 Ebben az alpesi paradicsomban, a hó nemcsak takaró, hanem a természet legjobb sminkmestere és a téli kabátok legdivatosabb kiegészítője is egyben. 🙂
1. nap. 2024.01.13. Budapest-Rattendorf (Ausztria) – az indulás napja
Az utazás előtti napokban az időjárás előrejelzés, nem sok jóval kecsegtetett bennünket. Csapadékról (hóról) nem szólt a fáma. A webkamerákat böngészve viszont észrevettem, hogy a Weissensee be van fagyva.
Ennek nagyon megörültem! Hiszen imádok korizni, de épp most, saját korcsolyám nem volt. 🙂 Kriszta pedig, már régóta álmodozott arról, hogy újra, egy igazi, befagyott tavon mutasson be egy axelt 🙂 Egész sajátos módon sikerült is, de erről majd később 😀 Jó pár évvel ezelőtt még a Balcsi, a Velencei-tó és a Duna jegén is suhant nem egyszer. Természetesen, neki sem volt jégcipője.
De lett! Mindkettőnknek! 😀 2 nap alatt megdumcsiztuk, és megvettük ‘ócsóakciósan’ a korikat = szépséges fehér, csini, csajos mintás, szuszis bélelt sportkorcsolyát. És még kuponfüzetet is vettünk további akció reményében, de a hatalmas értékű kedvezmények közül egyet sem lehet felhasználni, merthogy mindig van * az a bizonyos, apróbetűs rész.
*a kedvezmény nem vonatkozik erre és arra vagy… csak 2024.07.01.-jétől érvényes!
Szóval…. reggel 6-kor indultunk otthonról, egy 8 személyes kisbusszal. Mire mindenkit összeszedtünk, már 9 óra is elmúlt. Bicskén vettük fel az utolsó Barátokat, s onnan még 560 km –t kellett megtennünk a szállásunkig. A Kastnerhof, Rattendorf talán egyik legjobb ár-értékarányú szálláshelye. Kényelmesen berendezett és nagyon jól, mindennel felszerelt apartmanok várnak itt bennünket.
A korai kelés ellenére mindenki nagy izgalommal várta az utazást. Hangos nevetgélés, vidám beszélgetések és a ránk váró kalandok iránti várakozás járta át a levegőt.
Az ilyen, és ehhez hasonló közös utazások, bringázások, túrázások során, mindig csinálunk, egy közös Messenger csoportot, ahol egymással kommunikálunk, egyeztetünk…stb. Számomra a legnagyobb öröm ebben az, hogy beceneveket adhatunk egymásnak. Vagyis, hát, én. Én adok mindenkinek nevet. 🙂
Idén a Mikulás és nyolc szarvasának neveit osztottam szét magunk között: Rudolf (Sziszi), Pompás (Teca), Villám (Móni), Táncos (Jani), Üstökös (Roli), Táltos (Anita), Csillag (Kriszta) és Ágas (Jómagam). Innentől kezdve, ezekkel a nevekkel találkozhatsz majd ezen élménybeszámoló során. Jogosan merül fel a kérdés, hogy és a Mikulás (Szabi)? Ő sajnos most nem tarthatott velünk. Karácsony után a nagy pörgés miatt, egy kis egyedüllétre vágyott, a manók, szarvasok társasága nélkül.
„Még 5 óra van hátra???” – kérdezte tőlem Móni. „Judit, egy órája is ezt mondtad!” – szegezte nekem a nézését. 😀 Szokták mondani, hogy jó társaságban, csak úgy repül az idő. Ez igaz is, de nem akkor, amikor 7-8 órányi úton vagyunk, és a barátaid megnyugtatására, mindig lefelé kerekíted a hátralévő időt. 🙂
Egyre inkább kibontakozott a jellegzetes utazási hangulat, amit csak egy ilyen összetartó csapat képes megteremteni. No meg a pálinka… 😀 És a mi egyetlen és örök sofőrünk, Rudolf! 🙂
A táj változásával együtt, egyre inkább készültünk a fehér csodára, ami Ausztriában várt ránk. Amikor áthaladtunk a határon az első hópelyhek helyett, csupán a pára kezdett leereszkedni a busz ablakain.
Az út második felében, mindenkinek lett volna sürgős dolga, nyavalyogtunk rendesen. Volt, aki benzinkúton szeretett volna megállni, valaki a természetben, egy szó mint száz: ha megálltunk valahol, biztos volt olyan, akinek az nem tetszett; szóval ment a nyivákolás ezerrel. Én itt nem szállok ki, csukd már be azt az ajtót, hideg van…ismerős, ugye? 😀
Aztán egyszer csak, Rudolf, az osztrák dombok között egy hirtelen mozdulattal félreállt a leállósávba. Néma csend. Kérdően néztem rá: mit csinálunk? Most pisilni fogtok!!!!! – jött a kőkemény válasz. Balra az út, jobbra hófal….. Öööö, igenis, értettük… 🙂 Megtettük a dolgunkat, nem vittük magunkkal Rattendorfig. 😀
Nem kevés nevetéssel és jó sok km-rel a hátunk mögött, érkeztünk meg a délutáni órákban Rattendorfba, a szállásunkra. A környező hegyek hófedte csúcsai, lenyűgöző látványt nyújtottak. A kristálytiszta levegő, a már-már lemenő nap fénye, és a kék égbolt garantálta, hogy mindenki rögvest elfelejtse a dolgozós, városi hétköznapokat.
A hosszú út ellenére nem maradhatott el, a ‘welcámpálinka’. Meg a többi: közös vacsi, önfeledt beszélgetés, és a kihagyhatatlan társasjátékok. 🙂 Apropó, ismeritek ezeket? Kaméleon, Fedőnevek, Vigyázz6, Imagine, Dixit. Mindegyik remek játék! 🙂
2. nap. 2024.01.14. Rattendorf – kirándulás a Pressegger See-nél; és a késő délutáni szánkózás
A reggelit követően, viszonylag korán elindultunk. A napot, egy a Rattendorf közelében lévő, gyönyörű tónál kezdtük; a Pressegger See-nél. (Érdességként: az elmúlt nyári Júlia-Alpok és környéki kerékpártúra alkalmával, szintén érintettük a Pressegger See-t. 🙂 ) Könnyed séta a porcukorral borított tó körül. A verőfényes napsütésben, a táj teljesen más arcát mutatta, mint egy évvel korábban. Tavaly vastag hóréteg takarta a környéket, és szakadó hóesésben barangoltunk. Íme az akkor, és most készült képek.
Mindkét alkalommal remek időt fogtunk ki. Télen semminél sincs jobb a szakadó hónál, a mesebéli tájnál, és ahogy hallod, hogy ropog a hó a talpad alatt. Ugyanakkor, ha ez nem adatik meg, legyen bármennyire is hideg, de süssön a nap, és legyen kék az ég. 🙂 És mi, az egymást követő két tél alkalmával mindkettőt megkaptuk. 🙂
No, de menjünk tovább a tó körül. 🙂 Körülbelül fél úton járhattunk, amikor belebotlottunk az első, nemzetközi jégen úszók versenyébe. Fogadok, hogy most kikerekedett a szemed. Micsoda? Jégen úszni? Azt meg, hogy lehet!? Íme, pont így. 🙂 Hatalmas szerencse, hogy sikerült ezt megörökíteni.
A versenyzők, tényleg minden erejüket beleadva küzdöttek a bajnoki címért. Nem mindennapi látvány már az sem, ha egy tó befagy, de így, valóban különleges élményben volt részünk. Jégen úszás?! Ez most egy új téli sportág? Vagy mi? 😀
A közönség tapsolt, ujjongott, nevetett; remekül szórakozott mindenki. 🙂 A sportolók, félelem nélkül tempóztak (eszükbe nem jutott, hogy beszakadhat alattuk a ‘víz’) a befagyott tó jegén, különféle technikát és taktikát alkalmazva. A győztes, végül mindenféle hátráltatás ellenére is, jelentős fölénnyel ért célba. 🙂
A megmérettetés után tovább sétálva, bármily hihetetlen, de egy másik, szintén nagyon furcsa versengés kellős közepébe csöppentünk. Csodálatos, már-már képeslapnak beillő helyszín, vidám sportemberek; kell ennél több? 🙂
Egyébként meg, hogy ennek a versenynek, mi volt a lényege ? Nah, hát azt mi sem tudjuk. 🙂 Nagy kődarabokat dobáltak a tóba. Vagyis a jégre. Nem igazán értettük. Ki dobja messzebbre? Vagy, hogy kinek a dobása töri be a jeget? Vagy, hogy ki az, aki fel bírja már csak emelni is a követ? Bárki dobta, és bármilyen messzire – vagy csak éppen az orra elé -, hatalmas ujjongás volt a nézők részéről, ez biztos. 🙂 Mindenesetre ezen is nagyon jót szórakoztunk. 😀
A mókázás vége volt fárasztóbb, letakarítani a jégről a köveket.
A különleges versenyeket követően, a leesett állunkat sem volt időnk összeszedni, a tekintetünk már megint a jégen volt! Egy kis csoport gyűlt össze a tó közepén; mi történik ott? Gyertek nézzük meg közelebbről! ‘Jégrevű!’ – kiáltott fel valaki a közönségből. És tényleg az volt a javából! 🙂 Mint utólag kiderült, egy próba részleteit sikerült elcsípnünk.
A jégshow után folytattuk sétánkat, és bezártuk a tókört; kb. 3-4 óra elteltével érkeztünk vissza a kiindulási ponthoz. Látványból, a még hátralévő szakaszon sem volt hiány. 🙂
A buszhoz visszaérve, konstatáltuk, hogy még csak du. fél 3 van. „Oh, akkor menjünk még valahová!” 😀 Hamar, kb. negyed óra alatt megbeszéltük, hogy visszamegyünk a szállláshelyre, felvesszük a szánkókat (ami ingyenes szolgáltatás részükről!) és irány, egy a közelben lévő szánkópálya! Micsoda élmény lesz, wow! A téli lemenő nap fényében, kivilágított pályán szánkázni. 😀
Ahhha, de hol is van itt a közelben ilyen pálya? Bizony van; seperc alatt, google barátunk segítségével megtaláltuk! Szóval vissza a szálláshelyre, szánkók be a buszba, és irány a Sonnleitn Rodelbahn! Rattendorftól csak 15 km távolságra található, de szint is volt benne jócskán. Kb. egy 1000-est emelkedtünk a kisbusszal. 🙂
Imádtam a felfelé vezető utat. Meseszép volt. Ott már sokkal több hó volt a fákon, az út mentén vigyázban álltak a hófalak, pár perc leforgása alatt teljesen más, igazi téli hangulatba kerültünk. De ez hagyján. Rudolf úgy vette be felfelé a szerpentines kanyarokat (Elba szigetén korábban nagy gyakorlatra tett szert), hogy mindannyian sikoltoztunk – jajjj, óóóóh, uhhhhh -, Ő meg csak nevetett rajtunk: ‘Mi van, Kis Gyíkok, tetszik ugye?’ 😀
Sonnleitnben leparkoltunk, szánkók ki, húztuk magunk után, és elindultunk a Rodelbahn felirat irányába. Mentünk, mentük meneteltünk felfelé, s közben a mosolyunk, egyre inkább az arcunkra fagyott, aminek nem a hideg volt az oka. Valahogy eddig nem gondoltunk bele, nem tudatosult bennünk, hogy bizony a szánkózáshoz, elég sokat kell felfelé kapaszkodnunk. Hogy aztán majd’ tizednyi idő alatt lecsússzunk. Ez pont olyan, mint amikor nekiállsz elkészíteni egy bonyolultabb ételt, és órákon át főzöl, és főzöl, hogy aztán a család, pár perc alatt felfalja azt; de mégis elégedett vagy, mert az érzés felbecsülhetetlen. 😀 És valóban az volt! A lemenő nap fényében úszó hegycsúcsok, páratlan élményt nyújtottak a felfelé gyalogláskor. 🙂
Meredek és kanyargós ösvény vezet fel a szánkópálya tetejére, ahonnan ugyanígy, lefelé is, az éles kanyarokat bevéve zúzhatunk le az aljára. 🙂 És bizony volt minden a lejtmenetben – sikoltozás, jajveszékelés, borulás, huuuhhhuujjjjdejóóóózás, és minden is. 😀 Az elsőtől, az utolsó másodpercig élveztük és megéltük! 🙂
A ‘hivatalos’, kijelölt szánkópálya aljától még tovább is lehet csúszni! Nagyon hangulatos a kis település házai – leginkább szálláshelyek – között vezető út, és szinte egészen a parkolóig lehet ‘szánkótalpazni’. 🙂 Azért a vége felé nem árt egy kis óvatosság; a szűk, kanyargós úton viszonylag nagy a forgalom: autók jönnek-mennek felfelé, és a gyalogosok is ugyanezt teszik. 🙂
Mindezek után, kipirosodott arccal és fülig érő vigyorral buszoztunk vissza Rattendorfba. Az esténket pedig, édes, kellemes fáradtság és jókedv jellemezte. 🙂 Beszélgettünk, nevetgéltünk, és természetesen a remek hangulatú társasjátékozás sem maradt el, egy-egy, vagy több pohár ital kíséretében. 😀
3. nap. 2024.01.15. Weissensee, a korcsolyázás napja
A várva várt nap is elérkezett. Gyerünk korizniiii! 😀 A szintén Rattendorf közelében lévő Weissensee, a szállásunktól mindössze 40 percnyi busz útra volt. Az Alpok egyik gyöngyszeme. Nyáron, és télen is.
A Gailtali-Alpok szívében megbúvó alpesi tó a melegebb hónapokban kristálytiszta, smaragdzöld színben pompázik. Nevét (Fehér-tó) onnan kapta, hogy a nyugati partján, a tó alján lévő fehér mészkőlerakódásnak köszönhetően, a part mentén, fehér sáv szegélyezi a ‘víztükröt’. Télen pedig, a jég varázsában csodálhatjuk, és csúszhatunk is rajta. 🙂
Miközben a táj szépségében gyönyörködtünk, egyre inkább azon járt az agyunk Csillaggal (Krisztával), hogy végre, megint, igazi természet adta, befagyott tavon korizhatunk; juj, de jó lesz. 🙂 Csillagban ugyan volt egy pici ‘félsz’ – Ő, kb. 8-9 évvel ezelőtt húzott utoljára ilyen cipőt a lábára -, de a lelkesedése, öröme, annál sokkal nagyobb volt. 🙂
A tóhoz érve, a társaság egy része úgy döntött, hogy a befagyott csoda körüli vidéket gyalogosan fedezi fel = mi a korcsolyát, ők pedig a nyúlcipőt húzták fel a lábukra.
Móni hamar a tisztáshoz ért, Jani a villanyszereléshez, de nem annyira… 😀
Ahogy a jégén siklottunk azon tűnődtem, hogy ha nem tudnám, hogy alattunk víz van, akkor észre sem vettem volna. A tó fagyott felszíne nem volt teljesen sima, mégis olyan érzés volt, mintha egy hatalmas tükör terült volna el a lábunk alatt.
Napfény ragyogta be a jégbe fagyott kristályos tájat, fentről a színtiszta kék ég tekintett le ránk. Csak úgy suhantam; a friss levegő megcsapta az arcomat, egyszerűen lélegzetelállító volt…egészen pár másodpercig. 😀 Ugyanis minden, kb. 10. másodpercben meg kellett állnom, hogy Csillag mindent IS lefotózhasson.
Próbáltam rábeszélni, hogy élvezze a pillanatot, és csak a szemével rögzítse a látványt, de hiába. Kriszta menthetetlen, ha természetről és fényképezésről van szó. 🙂 Egyébként azért, utólag belegondolva, jól tette. Most igazán nehéz dolgunk lenne megmutatni a leírtakat, ha csak ”memóriafotókat” készítettünk volna. 🙂
Melegség öntötte el a szívünket, amikor a tópart felé nézve, amellett a facsoport mellett haladtunk el, ahol tavaly, az óriási hóban hómedvét építettünk. Lelki szemeink előtt láttuk a jegesmacit, de most, Nektek is megmutatjuk. Egy évvel ezelőtt, Őt, mi keltettük életre. 🙂
A nosztalgiázást, egy padon ülve folytattuk a tó közepén. Igen, jól olvassátok; a befagyott tó jegén, Csillaggal és Pompással teázgatva elevenítettük fel az egy évvel ezelőtti élményeinket. Nagyon hangulatos volt, és közben, már-már égette arcunkat az éppen szemből sütő nap. 🙂 Élveztük a csendet és a nyugalmat, míg a többiek egy magaslesről minket lesve gyönyörködtek bennünk 😊 vagy a varázslatos kilátásban.
A hómedvével töltött emlékek felidézése után, továbbsiklottunk. És hopp! Ekkor vettük észre, hogy Rudolf már másodszor teszi meg a teljes kört, és mi még szinte sehol sem tartunk. 😀
A hátrányt viszonylag hamar ledolgoztuk; tartottuk Vele a tempót, és legalább ebben a körben, már együtt értünk célba. 😀
Rudolf elindult egy harmadikra is, és Csillag (Kriszta) is Vele tartott. Valami viszont, nagyon nem hagyta nyugodni Őket. Egy ‘hótisztító autó’, folyamatosan újabb és újabb korifolyosókat nyitott meg: tolta le a havat a jégről. Mi lenne, ha kipróbálnák, ezeket a vadiúj, fullos, sima ‘pályákat’?
Nyilván teljesen egyet értettek ebben. 🙂 Még mielőtt letértek a ‘főútról’, a mellékvágányra, egy pillanatra a levegő is megfagyott. Mikor mesélték nekünk a sztorit, nem igen hittük el, de Csillagnak sikerült megörökítenie. Rudolfot, cápatámadás érte. A fagyott tóból leselkedett rá a veszély, hihetetlen, ilyen csak a mesében van. 🙂
A nagy riadtság után nem sokkal, jött az újabb ‘pofon’. 😀 A frissen tisztított járatok, hááát: Ahhh, de ‘hisz ez nem sima, ez durván rücskös, sokkal rosszabb, mint a másik, óóóh, menjünk vissza amoda, jó-jó, ott az első ‘elágazásánál’, megyünk – helyeseltek egymásnak. Rudolf elől, Csillag mögötte, és hopp, hirtelen egy dupla axel helyett, csatakiáltás hallatszik: ajjj, áhhh…. 😀 Csillag a földön. 🙁
Rudolf két másodperc alatt már ott is termett:
- Kriszta, jól vagy, jól vagy, minden rendben?
- Igen, igen, csak valahogy fel kéne tápászkodnom. 😅
- De tényleg minden oké, Kriszta? Nézz rám, a szemembe! (Ugye van baleset- és utas biztosításod? 😀 )
- Aha, aha, minden okés, tényleg! (Naná, hogy van! 😀 ) Csak egy esés semmi más, a fene ezekbe a kis göcsörtökbe! 😀 Beleakadt a kori eleje. Tényleg okés minden, csak a könyököm, bazira fáj. 🙂 De amúgy tök jó, hogy nem pont a könyökcsücsök, hanem picit alatta; szóval úgy látszik, tudom, hogyan kell hanyatt esni. 🙂 Látod, a fejemet is megtartottam. 😀 (Bármikor történhetnek váratlan balesetek egy külföldi utazás során, ezért mindig érdemes biztosítást kötni! Ez az esés is alakulhatott volna másképpen. Mi, mindig kötünk!)
És ezen párbeszéd után, koriztak tovább szépen, ahogy előtte is. 🙂
A cél előtt, kb. 100-150 méterrel, már mindannyian együtt voltunk. Rudolf, és Csillag korival, én Pompással már sétálva, és a hős nyúlcipősök is, addigra már körbeértek gyalogosan a ‘pályán’.
A célban pedig, a befagyott tó jegén, vidáman meséltük egymásnak a velünk történteket. És még pózolgattunk is egy cseppet. 🙂
Sőt. Rudolf önmagához hűen, zárásként, még egy jégtáncot azért előadott amolyan levezetőként. 😀
Rattendorfba a szállásra visszaérve, átesve a kellemes fáradtság holtpontján, az energiapótlás és tisztára mosakodás után természetesen jött, az éjszakába nyúló, kötelező program, a mindig vidám, és mókás társasozás. 🙂
4. nap. 2024.01.16. Nassfeldsee (Lago di pramollo – Olaszország), egy kis téli mesevilág
Rudolf már nagyon vágyott a sífutásra is. 🙂 Így teljesen egyértelmű volt, hogy az utolsó teljes napunkat a már olasz oldalon lévő, Nassfeldsee-nél töltjük el. Természetesen, ez a tó is Rattendorf közelében található. 🙂 A tó környékén kijelölt sífutópályák mellett, nem egy gyalogos túraútvonalon is sétálhatunk. Miután megérkeztünk, Rudolf seperc alatt ‘magára kapta’ a sífutó léceit, és már el is indult az erdő felé. Mi is követtük Őt, gyalogosan. A kis tó nem látszott ki a sok hótól.
Ahogy egyre beljebb mentünk a széles ösvényen, hamar rájöttem, hogy ez az egyik legkedvesebb emlékem lesz az egész utazás során. A hó fehér takarója, kristályosan ragyogott a napsütésben. A táj elképesztően gyönyörű volt. Egy pillanatra olyan érzésem támadt, mintha egy elvarázsolt kapun át, Narnia havas világába léptünk volna be. A fehérség, a természetnek az a tiszta szépsége és a csend azt sugallta, hogy egy igazi havas csodaországban járunk, ahol az idő megszűnik létezni. 🙂
A kellemesen hullámzó, dimbes-dombos terepen aztán nekünk sem kellett több! A természet adta csendet, jókedvű kacajunk, nevetgélésünk törte meg. 🙂 Ismét egy csudajó sportágat találtunk ki, egy spontán, hirtelen ötlettől vezérelve, hason csúszó versenyt rendeztünk – teljesen visszamentünk gyerekbe; juhhuujj, csússzunk, jóóóó, én is, vigyáááz, jövöööök, menjünk még egyeeet. 😀
Egy következő, hasonló dombon, ismét a csúszást próbálgattuk, de végül ebből, egy újabb viccesség kerekedett: fotózás, de, hogy? Hát a lábak között. 🙂
Persze, három a magyar igazság, nekünk most mi legyen a harmadik? ‘Hát dobáljunk havat a levegőbe, én meg fotózlak Benneteket! – mondta Csillag. Jóóó, okéééé! 😀
…pszt…de ne csak oda, hanem Csillagot (Krisztát) is szórjuk meg kicsit, miközben éppen rólunk próbál minél klasszabb fotókat készíteni…. 🙂 Nem véletlen mondtuk Neki, jöjjön egy kicsit közelebb, a második dobálás lesz majd az igazi. 🙂
És még mindig nem volt vége. Miután Csillag leseperte magáról az összes havat, vidáman sétáltunk tovább. A nap sugara, a fák között áttörve világította meg a hófedte erdei ösvényt; miközben az arcunkat is finoman simogatta. A hó csikorgott a talpunk alatt, az örökzöldek ágai fehér lepelbe burkolózva figyeltek bennünket. Mi pedig szinte már eggyé váltunk velük; magával, a természettel.
A csendet Csillag szakította meg: „Vajon Rudolf most hol lehet? Merre sífutkározik? Mekkora lenne, ha épp szembejönne velünk!?” Akár hiszitek, akár nem, de kb. 1 perc múlva, megláttunk egy felénk közeledő, sífutó emberkét. A kanyargós út miatt nem tudtuk, hogy milyen messze-közel lehet hozzánk, de azt igen, hogy szembejön velünk.
Szinte egyszerre kiáltottunk fel Csillaggal: Ő az, Ő az, Ő Rudolf! 😀 A mozgása, a járása, és persze az öltözete – színe, felismertük Őt. 🙂 Két perc múlva, hahhh, de mégsem Ő volt az? Már itt kéne lennie szemtől-szemben. Ilyen lassan jön? Vagy nem Ő volt? Áh, az nem lehet, simán felismertük.
Deee-deee, Ő volt: ‘Helló KisGyíkok, ez k…. jóóóóóóó’ – köszöntött bennünket. 😀 Annyira megörült nekünk, ahogy mi is Neki. 🙂 Nem is ment tovább, hanem visszafordult, és a még nekünk hátralévő szakaszon, végig velünk siklott vissza a parkolóig.
A tóhoz visszaérve megálltam, és próbáltam magamba zárni a látványt. A tó felszínét a hó teljesen beborította, mintha egy hófehér terítővel takarták volna le. Az ég kékje, a csend, a csípős hideg együtt csodálatos pillanatot alkottak, melyet nagyon nehéz szavakba önteni. Közben Rudolf, boldogan sóhajtott fel: „Egy álmom vált ezzel valóra! Hogy egyszer, egy ilyen helyen tudtam sífutni!” 🙂
Ha egyetlen fotóval kellene jellemezni, ezt a Nassfeldsee mellett töltött időt, íme, mindannyiunknak ilyen volt. 😀
Hm, és ezt lehet még überelni? Elvégre csak du. fél kettőt üt az óra, a nap vége messze van. 🙂 Egy, a hegycsúcsra (Nassfeld sípálya teteje) felmenő sífelvonó közelében voltunk…folytassam? 🙂 Oké, ám legyen. 🙂 Csillag, Üstökös, és Táltos társaságában fellibegőztünk 1990 méter magasba.
A többiek, úgy döntöttek, hogy inkább lent maradnak, és esznek-isznak, jót mulatnak. Nagyon élveztük ezt a libbenést. 🙂 Annyira jó volt felülről nézni, a sípályán suhanó, ‘apró’ kis emberkéket; legszívesebben velük csusszantunk volna lefelé. Egyébként Csillag és én, valóban tudunk síelni, szóval nem véletlen ez a jó érzés a siklás iránt. 🙂 Felfelé menet, arról folytattunk nagyon komoly eszmecserét, hogy a saját sítudásunkkal, vajon melyik síelőhöz hasonlóan tudnánk lejutni a pálya aljára. 😀
A csúcsra felérve, ahogy kipattantunk a már jól bemelegített ülésből azonnal egy másik dimenzióba kerültünk. Olyan érzésem volt, hogyha a karomat kinyújtom az ég felé, könnyedén megérinthetem azt. A körülöttünk lévő hegyek, a távolabbi hegycsúcsok, mind-mind, másféle érzést keltenek az emberben. Ilyenkor egyszerre közel és messze is érezzük magunkat a ‘világtól’. 🙂 Ami viszont biztos, hogy csodálatos. 🙂
Miután körbejártuk ezt az ámulatba ejtő ‘terepet’, beültünk a hüttébe. Elég hűvös szél fújt, gondoltuk felmelegszünk egy kicsit. 🙂 4 forralt bor rendel, a teraszon sütött a nap. A borocskát elég ‘sokára hozták ki, de addig is, a napocska valamelyest melegített bennünket.
Téli tea megérkezik; húúú, de forró! Nyelvünket égette. Fél perccel később, Csillag kortyolja: ‘Óhhh, ez már szinte csak langyos, igyátok, mert mindjárt kihűl!’ – hát mégiscsak tél van, és fúj a hideg szél, sőt, már a nap is gyorsan elindult lefelé. Forraltbort, szerintem ennél gyorsabban, sosem ittam még meg. Viszont az is biztos, hogy ennyire bűbájos, kedves bögréből sem. 🙂
Mielőtt elindultunk volna vissza, lefelé a libegővel, Csillag készített még egy fotót, innen fentről. Hogy az éveknek és a rutinnak, vagy az itókának köszönhető-e, azt nem tudom; de szerintem az egyik legcsodálatosabb látkép Nassfeldről, egy igencsak különleges ‘helyiségből’, kifelé fotózva. 😀 Szóval Nassfeld csúcsán, még az illemhelységben sem mindennapos látványban van része az embernek. Ezt Csillag Kriszta nyilván észrevette, és egyéb, bokros teendői közepette, meg is örökítette. 🙂 Akár egy Karácsonyi képeslap.
Rudolf, megzavarva a művészi pillanatot, ránk telefonált, hogy éppen hol vagyunk, és mikor szándékozunk visszamenni!? Már nagyon unatkoznak nélkülünk, a nap is lement és egyre hidegebb van, fáznak… 😀 Megbeszéltük, hogy hamarosan indulunk és kb. 25 perc múlva a parkolóban találkozunk. 🙂
És vártak bennünket, tényleg. Annyira másodpercre pontosan, hogy mielőtt leértünk volna a libegővel, megláttuk a kisbuszt, ahogy leparkol, és ők kiszállnak. Mi pedig elkezdtünk kiabálni, és integetni, hogy: hahóóóóó, hahóóóó, itt vagyunk, jövüüüüünk, hahóóóóó. 😀 Meghallották, jött is a válasz: Gyerteeeek, itt vagyunk, hóóhóóhóóóóó! Gyerteeeeek! 😀 Várunk Benneteket! 😀
A mai napon, szó szerint, és átvitt értelemben is megéltük azt, hogy milyen a felhők felett járni. Miközben a hegyről „lebegtünk” lefelé, a valóság apránként kezdett visszatérni: holnap már indulunk haza. 🙁 Nem, nem; nem akarok, maradjunk még! Annyira jó Veletek! Ne menjünk még haza! Egyébként pedig, nem feltétlenül szükséges mindig a felhők felett repülnünk ahhoz, hogy szabadságot (vagy ki, minek éli meg) érezzünk. Vagy nevezzük inkább kikapcsolódásnak. A mai napunk, erre tökéletes példa volt. Sőt, az összes többi is.
Egy kis időt mindig szánhatunk arra, hogy együtt legyünk a Barátainkkal, úgy, hogy az mindannyiunknak jó legyen, s mindenki jól érezze magát. 🙂 Mi már hosszú évek óta, így teszünk. 🙂 Nagyon jó kilépni a sűrű, monoton hétköznapokból, és nem csak gondolatban, hanem a valóságban is megélni őket! Azokat a pillanatokat, amikor igazán felhőtlenül, jól érezzük magunkat!
Nagyon-nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek a varázslatos napnak. A hó alatt elrejtett csodaországban eltöltött napot felidézve, még most is fülig ér a mosolyom, és melegség önti el a szívemet. 🙂
5. nap. 2024.01.17. Rattendorf – Budapest, a hazautazás napja
Hazainduláskor, a szívünk egyszerre volt tele boldogsággal és szomorúsággal. Az utolsó napok sosem olyan jók. Ennek ellenére a magunk fajta vidámsággal buszoztunk Budapest felé. 🙂 Ez a pár napos kiruccanás, olyan maradandó élményeket csempészett a rohanós mindennapjaink közé, amelyek igazi feltöltődést és energiát adtak, a következő, előttünk álló, immáron dolgos napokra. 🙂
Így ért véget ez a felejthetetlen 8 fős kirándulás, ahol Budapestről Ausztriába utaztunk, hogy együtt havat keressünk. Körbejártuk a Presseggersee és Weissensee jegét, korcsolyáztunk, szánkóztunk, és minden pillanatot örömmel fogadtunk. Ez az utazás, az együtt töltött idő, a sok nevetés, és mókázás mellett, egy csipetnyi varázslatot is tartogatott számunkra. 🙂
Tovább gyarapodott a bennünk élő, felejthetetlen élmények sokasága, és már most, nagyon várjuk a következő telet! 🙂 Pápá, Rattendorf! 🙂
Azt, hogy összesen hány fotót készítettünk, nem tudjuk. De valószínűleg az ezret is meghaladta. 🙂 A teljesség igénye nélkül, random kiválasztottunk ezekből, huuu de jó, huuu de szép alapon jó párat, amit a lenti videóban osztunk meg Veletek. 🙂
Íme, Rattendorf és környéke, ‘gyertekvelem’! 🙂
- Szerzők
- Fényképek
- A túrát bejárták
Kamarás Kriszta és Kostyánszki Judit
kriszta.gyertekvelem@gmail.com, judit.gyertekvelem@gmail.com
