Home » Kerékpártúrák » Egynapos kerékpártúrák » Alcsúti Arborétum – hóvirágos karika

Tavaszváró bringázás Bicskéről Budapestre, az Arborétum érintésével

Bicske – Alcsúti Arborétum – Budapest = 89 km/235 szint
(2022. február 16.)

Amelyik évben csak tehetem, megcsodálom az Alcsúti Arborétum szépséges hóvirágmezőjét.
Elbúcsúztatom a telet, és fogadom a tavaszt, stílszerűen, két keréken. A téltemető virág, hóvirággal karöltve, milyen szépen megférnek egymás mellett. Mindketten napfényben tündökölnek, pedig egyiküknek, már lehet túl melege van, a ‘másikja pedig, még néha-néha – főleg éjszaka, s ha árnyékban van -, lehet, hogy fázik is. Ámde, az egyre furcsábban alakuló ‘klímának’ és ‘természetellenes’ időjárásnak, egyikük sem mondott nemet. Kinyíltak, amikor ők, és úgy akarták. Emlékeim szerint talán most, a minden eddigénél is korábban volt a teljes virágzás.

Ahhoz képest, hogy (szabadnapos voltam) reggel fél 9-kor, miután kinéztem az ablakon – esős, ködös, felhős idő -, még inkább visszabújtam az ágyba, elég szép bringázás kerekedett a mai napból. Akkor még egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ilyen remek, napsütéses időben lesz részem.
Délben indultam a bicómmal Bicske alsóról – odáig vonattal mentem Kelenföldről. Elbringáztam a Vértes mellett, Felcsút felé véve az irányt, és Alcsútdobozon, egy jó másfél órát sétálgattam a téltemető -, s hóvirág lepte arborétumban. Hétköznap lévén, szerencsémre kevesen voltak, így nyugodtan lehetett nézelődni, fotózgatni és nem utolsó sorban, töltekezni a látvánnyal. 🙂 Talán háromszor is körbeséltáltam az arborétum teljes területét. 🙂

Alcsútról, Tabajd – Vál – Kajászó – Baracska – Martonvásár – Ráckeresztúr útvonalon tekertem tovább, és Ercsinél pedig átkompoztam Szigetújfalura. Onnan Tököl felé vettem az irányt, az aszfaltozott gáton mentem végig, majd Szigethalom, és Szigetszentmiklós érintésével értem haza Budapestre. Tökölön, a gátról leérve, az út jobb oldalán, van egy nagyon kedves kis kápolna, mielőtt beérünk a városba. Itt mindig megállok, ha errefelé bringázom. Ez most sem volt másként. 🙂

Kamarás Kriszta

kriszta.gyertekvelem@gmail.com

author avatar
Kamarás Kriszta
A mozgás, a sport, lényegében kisgyermekkorom óta a lételemem, s része az életemnek. 8-tól 18 éves koromig, mindent ’játszottam’ és minden is szerettem volna ’lenni’, az akkori, gyerkőc-tini fejemmel: híres, többszörös GS győztes teniszező, világbajnoki címet nyerő focista, röpis, kézilasztis, pingpong és tollas bajnok is.
SEOzseni