Mitől más a zarándokút mint a túra? Más. Egészen más. Túrázni, kirándulni sokan azért járnak, hogy a természetben legyenek friss levegőn, jót tegyenek a testükkel, és bizony érzik azt is, hogy feltöltődnek. Talán el sem gondolkodnak, – Most mi történik? A zarándoklat ha lehet mondani, innen kezdődik.
Az utad lehet nehéz, de vannak útmutatók.
Az élet is ilyen, csak figyelni kell, és észre kell venni
De mégis mi a különbség? Mi a zarándoklat?
Nemrég egy kéktúrás hölggyel beszélgettünk erről egy kirándulás alatt.
Amit sokszor kérdeznek tőlem, ahhoz, hogy zarándokútra induljunk kell e felekezethez, egyházhoz tartozni, templomba járónak lenni?
Nem, nem kell. Csak a szívünk kell. A szívben jön egy hívás, jön egy gondolat, hogy zarándoklatra kellene mennem…
Felveszem a hátizsákom, a bakancsom, s elindulok. Hátrahagyva a hétköznapok nyüzsgését, a tennivalókat, a hétköznapi szerepeimet. Anya, beosztott, főnök, szomszéd, testvér.
Vagyok csak egy bakancsos, hátizsákos ismeretlen az úton, kiszakadva a hétköznapok nyüzsgéséből.
Elhagyva a biztonságos, megszokott hétköznapokat, felcserélve azt egy másik ismeretlen világra.
Lassan megérkezik a lelassulás, a csend, a befelé fordulás. A fáradtsággal együtt jönnek a miértek, a gondolatok, kérdések, s válaszok.
Miért indultam, miért cipelem ezt a zsákot izzadva, ázva a duzzadt vállakkal, hólyagokkal a lábon?!
Más dolgozik, teszi a dolgát a munkahelyen én meg itt lépkedek hegyre fel, hegyről le, gyalogolva kilométereken át a zsákommal.
És akkor hozzám lép egy hölgy, hogy beinvitálhat e magához egy kávéra. Majd egy robogóról integet egy 70 feletti hölgy. Ó igen, itt a válasz a félelemre amivel indultam. Nincs olyan, hogy késő. S mindig van megoldás. Például a robogó.
Egyik napot követi a másik. Újra felveszem a zsákot, ma nehezebb, mint tegnap. Arra gondolok kiért is, miért is ajánlhatnám fel ezt a fáradtságot. Ma a gyerekeimért. Erőre kapok.
Egyszer csak észreveszem, hogy nem is tudom milyen napot írunk, mi hír a nagyvilágban. Elfeledkezem a hírekről. Belefeledkeztem az útba.
Egy társ írta egy naplóba amikor fel kellett adnia az utat:
EGO: Máris feladod?
ÉN: Éppen most győztem feletted.
Minden út tanít magamról, s az életről. Nincs értelmetlenül megtett út.
Indulj el, hogy megérkezhess mondja a Camino!
És még egy:
Senki nem megy egyedül.
