Kíváncsiságom az új iránt felfokozott. Szörfözve a neten többször találkoztam Pupu írásaival, ezekből jócskán van olyan amelyik a rekuzás örömeit, kényelmét ecseteli. Nem vesztek semmit, jó lenne ezt is kipróbálni.
Köszönhetően az Ambringa kerékpárüzletnek, Budakalász egy-két utcájában a rekukkal is sikerült megismerkedni. 3 különböző géppel egy jó órát csetlettem-botlottam. Érdekes volt, de számomra a már megszokott biztonságot nem éreztem. (Ez nem a rekuk hibája, csupán az elmúlt 40 évben nem ültem ilyen alkalmatosságon.)
Pár hónap elteltével piackutatás céljából a cég ahol dolgozom, behozott az országba egy alap Bachettát. (Megvettem)
Pontos neve: Bachetta Giro 26
Pár adat:
Váz: Bachetta részére gyártott ovális Cro-Moli acélcső, tárcsfék felfogatási pontokkal, és V fékek számára alkalmas rögzítési lehetőséggel.
Villa: Bachetta részére gyártott Cro-Moli acélcső, tárcsafék felfogatási pontokkal, és V fékek számára alkalmas rögzítési lehetőséggel.
(Az alu váz könnyebb, nagyon nagy divatját éljük. Terhelhetősége kisebb, csak szakműhelyben javítható esetleges repedés esetén.)
Kormány, kormányszár: Alumínium. Itt nincs terhelés, súlyban lehet spórolni. A kormányszár állítható.
Hátsó váltó: Sram X7
Első váltó: Microshift R439 SS
Váltókar: Sram X7
Hajtómű: FSA/Tempo 52-42-32 fogszámú fogaskerekekkel
Tengely: FSA, szögletes
Kormánycsapágy: FSA Orbit
Hátsó kazetta: Sram PG950 11-34 fogszámú fogaskerekekkel, 9 sebesség
Első-hátsó fék: Avid Single Digit 5, V fék
Fékkarok: Avid FR5
Első-hátsó felni: Alex DA16,26”
(32 lukas)
Agyak: Formula
(Kívül egy menetes fémgyűrű, nagyon szép illesztéssel. Alatta még egy védőgyűrű, végül 2RS mélyhornyú golyóscsapágy)
Küllők: Típust nem tudni.
(2mm átmérőjű, feszesre húzva)
Első-hátsó gumi: Kenda Kwest 26”x 1.25”
Lánc: KMC Z99
Pedál: Wellgo LU897
Súly menetkészen: 16,5 kg
A paripa 2 dobozban érkezett, úgy kellett összerakni. A csomagolás sértetlen, az alkatrészek egyesével csomagolva, mellettük a gyári leírás.
(A pontos beállítás több időt vesz igénybe, mint maga az összerakás.)
Opcióban 2 tükör, oldaltámasz, ülésre szerelhető zsák és csomagtartó lett kérve.
(Ezzel a felszereltséggel már többnapos túrára is azonnal indulhatunk.)
A gyors összerakás után következik a macerás beállítás, majd a finomhangolás. Az utómunkák sokáig eltarthatnak, több próbakör után lesz csak testreszabott a gép.
(Mint kiderült számomra, 2000 kilométert letekerve is lehet még finomítani.)
Az első igazi utamra sikerült Puput megkérni, hogy kísérjen el és egyben teszteljük le a gépet.
(Pupuval egy közös ismerős hozott össze, Kiss Csaba személyében. Köszönet érte.)
Az első beállítások után egy ködös vasárnapra sikerült Pupuval időpontot egyeztetni.
8 óra 10 perckor indulunk. Közvetlenül az indulás előtt úgy 200-300 métert köröztem, gyakoroltam az elindulást, megállást, kanyarodást. A tükrök beállítása is ekkor történt meg.
Budapestről a Táblás utcából indulunk. Az indulás, megállás, lassú haladás elég bizonytalan. Fekve nehezebb egyensúlyozni, mint állva. (Talán ezért alszunk fekve?) Ezt bizony szokni, tanulni kell!
A mellettünk elhaladó autók zavarnak, bizonytalannak érzem magam. Ócsa felé ahogy csökken a forgalom, nem terelik el a figyelmemet a közeledő autók, kezdem biztosabbnak érzem magam.
A gyári pedál bizony nem patentos, ráadásul a köd lecsapódik mindenen, a talpam és a pedál között már alig van tapadás. Le-lecsúszik róla a lábam. Zavaró így kerékpározni és fárasztó is, de a patentpedált nem mertem feltenni.
Az 5-ös főútról egy körforgalomnál térünk le Ócsa felé. Itt kerékpárt cserélünk. Van szerencsém felülni és menni Pupu legendás Carbonrecumbent gépével. Eleinte alig veszek észre különbséget, hisz eddig talán ha 20 kilométert mentem rekuval.
Ócsán egy benzinkútnál Pupu kér egy rongyot, ezzel betekerve a pedált már nem csúszik annyira, de a lábat tartani kell.
Ócsa után Bugyinak megyünk. Már bátrabb vagyok, le-föl váltogatok, próbálom a különböző pedál fordulatokat, kacsázok egyet-egyet. Már a két bringa közötti különbségek is érezhetővé kezdenek válni számomra.
Pupu paripájával nagyszerű menni. Elöl a 20”-os kerék miatt izgágábbnak tűnik mint a 26”-os kerékkel szerelt Bacchetta. A Carbonrecumbent vagy 6 kilóval könnyebb, mint kezdő, ezt én is észreveszem a gyorsításoknál. Nem is gondolná az ember, hogy 6 kilogramm mennyit jelent, még rövid távon is. A két reku közötti legnagyobb különbség számomra az első kerekek közötti méret miatt érződik igazán. Mások a szögek, más a kormányzás, más a kilátás! Míg Pupu vasát, bocsánat carbonját taposom, a GPS adatait is figyelem. 24-25 kilométer/órás sebességet mutat. Ezt a műszer pontatlanságnak tudom be, mert könnyed, beszélgetős tempónak tűnik a haladásunk. Olyan 20 kilométer/órának érzem, gondolom.
Még Bugyi előtt megint cserélünk, ismét a Bacchetta nyergében vagyok. Már tudom mik lesznek a következő változtatások. Kapásból pedál csere! Az ülést picit még hátrább dönteni, 1-2 centimétert előrébb tolni. A kormányt jobban megdönteni magam felé. Élvezem a tekerést. Sajnos a lábam sokszor lecsúszik a pedálról, ez nagyon rossz érzés. A kátyúkat figyelem, kerülgetem amikor csak lehet. A mögöttünk történő eseményeket értékelni kell, a két tükör nagyon hasznos erre a célra. Egy reku ülésében nincs forgolódás! Csak tükörből lehet tudni mi történik mögöttünk, mellettünk. Ezt viszont folyamatosan figyelemmel lehet kísérni. A két kis áramvonalas tükör mindent tudat velem. Mikor nem lehet kerülgetni az út egyenetlenségeit, bele kell menni a kátyúkba, repedésekbe. Feszegetem magamat, merevítek, mint a megszokott túragépemen. Vállamban, karomban, derekamban dolgoznak azok az izmok, melyek elnyelik ilyenkor ezeket a felütéseket. (Sajnos egy régi, több évig tartó gerincsérülés miatt fokozottabban figyelek ezekre.) Jön az ütés, teljesen máshogy. A széles, hosszú hálós szék, a székben a vastag szivacs sokat elnyel. Nem annyit, mint egy össztelós monti, azt azért nem lehet überelni, de kényelmesen döcögünk át ezeken a szakaszokon. Jó, igen jó a benyomásom. A gyorsításoknál, emelkedőknél is rutinból azokat az izmokat próbálom munkára fogni amiket a túragépen. Hasztalan, itt más a szerepkör. Ez nem nevezhető rossznak, vagy jónak, csak másnak.
Beérünk Budapestre, növekszik a forgalom. Az autósok észrevesznek, kikerülnek. Azért van olyan, aki nagyon közel húz el, de ezt már minden bringás tapasztalta. Szemben egy emelkedő, hídra mászunk. Most aztán nagyon érezni a patentpedál hiányát. Nem tudok húzni, csak tolni. Közben tartani a lábat, hogy ne csússzon le. Így bizony nem jó. Pupu elhúz fölfelé, majd a lejtőnél jobban megtekerem, hogy utolérjem. Váó! Felgyorsulás után elnyúlok, és nézelődök. Nem kell a lejtőzésnél tartani magamat, csak feküdni. Tök jó!
Lassan vége az első tesztkörnek. Sajnos végig nagy volt a köd, nem lehetett fényképezni. A normális pedál hiányában sajnos a rekut sem lehetett rendesen élvezni. Ezeket pótolni kell! Fogjuk is!
Puputól az Illatos útnál búcsúzunk el egymástól azzal, hogy még tekerünk együtt, folytatjuk a tesztelést.
12óra 10 perckor érkezem meg az indulási pontunkhoz. Érzem a lábamat, de egyáltalán nem vészes. A derekamban, karomban, vállamban, nyakamban nincs feszítő érzés, semmi fáradtság bennük. 40-50 kilométernek saccolom a megtett távot az állapotomból felmérve. A lábamat lelazítom, hamar kiengednek az izmok, enged a merevség. Az ülés támlájára felhúzott kis táskában szerszámok, pumpa, 1,5literes palackban víz, telefon, fényképezőgép, GPS. Még van benne hely, egész napos túrához elegendő ez a táska. Kihalászom a GPS-t, nézem az adatokat.
Egész napi tekerés: 67,8 kilométer.
Legnagyobb sebesség: 29km/óra
Útvonal
Picit leesik az állam. Ennyire nem számítottam sem a távban sem a legnagyobb sebességben.
Két hete nem ültem bringán. 2 hét kihagyás után egy 60-70 kilométeres táv után már fájt a nyakam, nem volt jó a derekam. Most ezt nem érzem. Ez lehet a rekuzás örömei közül az egyik?
Összesített véleményem:
Az indulást és megállást sokat kell gyakorolni, hogy rutinból menjen. A gyorsítások teljesen más technikát igényelnek, mint a hagyományos drótszamáron. Nincs mese, vissza kell váltani! Kezdetben a kanyarokat is csak nagyobb ívben sikerül bevenni. Az utazósebességet elérve könnyű a tempót tartani. Az emelkedőket gyorsabban megérezni, a sebességeket vissza kell pakolni. Lejtőn lefelé a sebesség növekedésével egyre jobb az úttartás, fantasztikus az élmény, hogy csak fekszek egy fotelban. Sokkal pihentetőbb a lejtőzés, mint a megszokott kerékpárjaimon.
Sajnos a gyárilag kapott egyszerű taposópedált nem mertem lecserélni patentpedálra. A ködös időben a nedves gumin lecsapódott a pára, rendkívül csúszóssá vált a bringáscipő és a pedál közti felület. Izomból kellett megtartani a lábaimat a pedálon. A kerékpárok megcserélése után Pupu is szembenézett ezzel a gonddal. Egy benzinkútnál kért rongydarabbal lett némileg orvosolva ez a gond. Már nem csúszott annyira pedál, de még mindig tartani kellett a lábat. Mai tesztkörünknek ez a legnagyobb tapasztalata.
Elég hosszú egy év. 365 nap, ennek ellenére nem sikerült egy újabb tesztkört közösen megtenni Pupuval az elfoglaltságok miatt. Lesz még rá alkalom!
Közel 1 éves tapasztalás után.
Az eltelt időben 4500-5000 kilométert sikerült a Bacchetta Giro 26-al megtennem. (Lenullázott a kilométeróra, észre sem vettem, ezért nincs pontos adat.) Többet szerettem volna menni, de nem sikerült. Bizony 4 hetes kihagyások is voltak. Azért volt olyan időszak is, hogy 2 hónapon keresztül minden hétvégén sikerült egy-egy kört menni, sikerült több napos túrát is teljesíteni. Ezek összességéből a tapasztalataim.
A patentpedál hiánya gyorsan pótolva lett és ezután egyből kiderült, bennem van a legnagyobb hiányosság. A gép nagyon szeret hasítani. Szereti a távolságot, a sebességet. Nem érdekli a szél, az eső, nagyon tud menni. Én nem bírom fizikailag, hozzá kell edződni!
A kezdeti elindulások, megállások esetlenek. Figyelni kell az egyensúlyozásra, a pedál, váltó megfelelő pozícióba állítására indulás előtt. Ennek rutinból, már ösztönösen kell mennie. Figyelni kell lassú tempónál a kacsázásra. 6-7 kilométeres sebesség alatt elég nagy az imbolygásom, még most is. Ezt némileg lehet jobbá tenni az üléstámla emelésével, ülősebbre állítva az ,,ülést,,. Így egy hajszálnyival megnő a légellenállás, mivel nem versenyre megyek nem érdekel. Így is észrevehetően kisebb a légellenállás, mint a hagyományos ülős kerékpáron.
Könnyen megfájdítom a térdemet a rekun, főleg akkor, mikor hosszabb kihagyás után felpattanok rá és élvezve a tekerést túlvállalom magamat. A hagyományos kerékpáron az egész test fárad, hamarabb megállok pihenni, hamarabb fordulok vissza. Többször a nyakamban, fenekemben jelentkező húzások, nyomások, fájások miatt indultam hamarabb vissza. Most ezek nincsenek, bátrabban megyek neki egy-egy hosszabb útnak kihagyás után. Annyira elkap a tekerés öröme, hogy minden elágazás után van egy másik, egy távolabbi, ahol majd tervezem a visszavezető út megkezdését. Ezt a térdem érzi meg. Igen! A fokozatosságot itt is be kell tartani!
Csomagok nélküli tapasztalatok:
Csomagtartó, oldaltámasz, táskák nélkül legalább 3 kilogrammal könnyebb a gép. Ezt bizony észrevenni. Jobban lehet gyorsítani, kisebb a légellenállás, adott távon kevésbé fáradok. Jobban lehet korrigálni a figyelmetlenségből elkövetett hibákat. Picit pattogósabb a gép hátulja.
Nagyon ritkán megyek így.
Csomagtartóval, oldaltámasszal, üléstáskával tapasztalatok:
Alapfelszereltségnek számít nálam, viszem magammal a lámpákat, pumpát, elsősegély csomagot GPS-t, szerszámokat, tartalék belsőt, esőcuccot, fényképezőgépet, tartalék felsőruhát, naptejet. Ez már magában szép súly. A kulacs vízről és nyáron még 1 liter tartalék vízről nem is beszélve. Így érzem jól magamat. Számolok az időjárás változásaival, technikai problémákkal, balesettel.
Míg ezeket a cuccokat csak az üléstáskába pakoltam, érezhetően fejnehézzé vált a paripa. Feljebb került a súlypont, veszítettem a stabilitásból. Eleinte ezen úgy segítettem, nem vittem a fényképezőgépet, esőcuccot, tartalék vizet. Hol ez, hoz az hiányzott. Végül úgy döntöttem, veszek egy táskát a csomagtartóra. Középen a nagyobb tárhely, oldalt 2 zseb, hátul a kulacsnak egy zseb.
A hátsó, kulacsnak tervezett zsebbe kerül a fényképezőgép, könnyű kivenni. A két oldalsó zsebbe kerülnek a lámpák, szerszámok, belsőgumi, pumpa. A középső nagyobb tárhelybe a víz, szendvicsek. Ezek ha le vannak hűtve, köszönhetően a táska bélelésének, még nyári melegben is hidegek maradnak több órán keresztül. Az üléstáskában marad elég hely az esőcuccnak, tartalék felsőruhának, gyümölcsnek, térképnek. Így, hogy a nehezebb felszerelés vagy 35 centiméterrel lejjebb került, máris kitűnővé vált a súlypont. Ez a többletsúly a hátsó kerékre nehezedik, kevésbé pattog a gép hátulja, de a súly miatt lassabbá is válok. Ez van, valamit valamiért. Rövid túráknál nem zavar, egész napos tekerésnél pedig tudom, elég jól fel vagyok készülve a bajokra. (Már többet segítettem másnak, mint nekem amennyit kellett. És ennek örülök.)
Rázós úton, nagyobb emelkedőnél ez a csomag mennyiség nem okoz problémát. A rázós úton az első kerék még nem pattog a levegőbe, és nagyobb emelkedőnél sem emelkedik el a talajtól.
Több napos túrák tapasztalatai:
Ilyenkor még inkább nő a terhelés. Az első 3 napos túrára a csomagtartóra oldalra akasztható kerékpáros táskát vittem még magammal. Ezekbe került a függőágy, hálózsák, tisztasági felszerelés, plusz ruhadarabok, papucs.
Nehézzé vált a reku hátulja. Rázós úton pattogott az eleje, már kisebb dombnál el tudtam emelni tekerés közben az első kereket a talajtól. Meg lehetett szokni ezt, de nem volt jó. A hagyományos drótszamarasoknál még így is gyorsabb voltam. Kényelmesebb volt az utazásom. Szembe szélnél én mentem elől, lényegesen kisebb volt a légellenállásom. Dombnak lefelé alig kellett tekernem, pedig az oldaltáskák nem híresek az áramvonalasságukról.
A 2 és fél nap alatt 370 kilométer lett megtéve, merem mondani, kényelmesen. Legzavaróbb számomra az volt, hogy a két oldaltáskába tett holmikhoz macerás volt a hozzáférés. Szeretem a sok elválasztott tárhelyet.
További fejlesztést igényel a többnapos túrákra való pakolás, csomagok elhelyezése.
Nagyon jó megoldásnak tűnik az ülés alá helyezhető csomagtartó és oldaltáska. Beszerzési lehetősége Magyarországon korlátozott, ára: most nem megfizethető. 🙂
Több héten át nézelődve a neten, leírásokat olvasgatva, ismét ismerős nevek, ismerős írások kerülnek elő. Űrtechnikát félretéve, 5 csillagos szállodák kényelmét félretéve, utánfutó tárhely mennyiséget félretéve, hallgassunk azokra, akik hazai, európai pályán edződve, több évtizedes tapasztalattal rendelkezve már kiforrt tudást adnak át. Pupu, Reku Papa, stb. Már kezdtem abba a hibába esni, hogy a kitalált, kipróbált dolgokat újra kitalálom, kipróbálom. Mi a legegyszerűbb megoldás? Minden plusz kiegészítő nélkül egy, az ülésre akasztható üléstáska, ami két oldalt lelóg és bele lehet pakolni. Aki több napos útra készül, az mindig szembe néz azzal a ténnyel, hogy nem tud mindent magával vinni. Egy ésszerű határvonalat kell húzni. (Vegyél kisebb táskát, mint gondolod és kiderül az is elég!)
Ismét egy ismerős név, akikhez tudok fordulni a beszerzés ügyében. AMBRINGA! Ismét köszönet a segítségükért. Egy Rekubag nevű táskát ajánlanak, amit hamarosan be is szerzek. Következő útjaimon már ki is próbálom. Banán táskának is hívják, mert olyan formája van. Áramvonalas, hosszában lóg le az ülésről a váz mellett. A súlypontot alacsonyan lehet tartani, könnyű az egyensúlyozás. A kerékpár menettulajdonságait alig változtatja meg.
A következő túrámon már nagy segítség számomra. A banán táskába teszem azokat a holmijaimat, melyeknek nem gond, ha megáznak. A táska sajnos nem vízálló. Függőágy, gázfőző, edény, kerékpárzár, papucs, hőtükör a függőágyba, gyümölcsök, később a szennyes, esőkabát és nadrág.
A csomagtartón lévő két oldaltáskába a hálózsák, ruhák, törülköző, tisztasági cucc.
A csomagtartó tetején lévő táskába a szerszámok, tartalék víz és szendvicsek, fényképezőgép. Az ülés tetején lévő táskába minden más, amit könnyen, gyorsan el kell érni.
A reku menettulajdonságai érezhetően sokkal jobbak lettek. Áramvonalasabb lett az előzőhöz képest. A súlypontja lejjebb került, stabilabb a kormányzás, nem pattog az első kerék. Úgy 600-700 kilométert tehettem meg ezzel a formációval. Nem sok, de egyelőre bevált. Jól, kényelmesen lehet vele haladni, némi edzés után napi 200 kilométert be mernék vállalni.
Pár szó a technikáról, ami ennyi idő alatt leszűrődött.
Az agyak szépen futnak, jó nézni a szép illesztéseket, a fém porvédő gyűrű kialakítását. A küllő, felni erősek, sikerült nagy ütéseket kapnom a remek magyar utakon, a hátsó kerékben egy pici 8-as lett eddig.
A V fékek teszik a dolgukat, de egy tárcsafék sokkal jobb lenne. Száraz időben hang nélkül fognak, párás, esős időben a szomszéd faluban is hallani a nyikorgást.
Az első gumin alig látni a kopást, a hátsón már látható, de még 10.000 kilométert kinézek a futófelületből. A gumik oldalai nem tűnnek ennyire jónak. Enyhén repedezettek és a hátsó gumin egy dudor is van oldalról. Ez most a terep utaknak köszönhető, mert erdei, hegyi murvás utakon is próbáltam, vagy egyszerűen gyenge, nem tudom megmondani.
A váltóval semmi gondom, keményen határozottan teszi a dolgát.
A lánc kapott esőt, sarat, száraz homokot, egy esésnél még meg is fürdettem benne. Lecseréltem, nyúlása nem vészes, tartalékba nagyon jó lesz.
Az első villa erős, csomagokkal nagy fékezés esetén sem éreztem hibát, hajlást, nyeklést. A váz és a villa még bőven terhelhető.
Hogy viselkedik a Cro-Moli váz és villa?
A váz geometriájának köszönhetően a nagyobb függőleges terhelés ellenére is egyenes marad, de némi rugózás, főleg rezgéscsillapítás érezhető. A felmart aszfalton történő gurulás esetén a finom, ujjból vértkihajtó rezgéseket elnyeli. Érezni a rezgést, de nem bizsergetően. A kátyúk ütéseiből is nyel el valamennyit, de nem úgy dolgozik, mint egy lengéscsillapító! Lágyabb, mint egy alu váz!
A gerincem miatt a derekam alá szabtam be egy íves szivacsot, ami a gerinc anatómiai ívét segít jobban megtartani. Rezgéscsillapításban ez is sokat segít.
Min változtatnék?
Sun agydinamót el tudnék képzelni és tárcsafékeket.
Nagy fényerejű LED első lámpa és hátra egy lassítást jelző féklámpa, lámpa egységet.
Egy T tartó idomot a buumra, lámpát, GPS-t feltenni rá.
Nincsenek erős lábaim, ezért egy mászósabb fokozat.
Elégedettség: Ötös!
Mivel bizonyítsam ezt?
Eddig a legnagyobb napi táv amit megtettem, 254 kilométer egy hagyományos kerékpáron. Felkészülve, egy több napos túra utolsó napján tettem meg. Tán 10 éve lehetett.
Ebben az évben a Bacchetta Giro 26-al 2x mentem 200 kilométer felett. A 254 kilométert még nem tekertem meg.
150 kilométeres napi távot legalább 10x mentem.
Szeretem és élvezem vele a tekeréseket.
Van-e olyan, mint Pupu carbon rekuja? Nincs!
Mit tegyen, aki nem tud dönteni, bizonytalan reku választásban?
Tökéletes nincs és nem is lesz. Kompromisszumot kell kötni! Olvass utána annak a kérdésnek ami foglalkoztat. Kérdezz attól, aki jártas a dologban. Érleld magadban a válaszokat, végül vedd meg amit kigondoltál és használd.
Én miért választottam a Bacchetta Giro 26-ot?
Amiket szempontként állítottam:
Kiforrt technika
Strapabíró, hosszútávon kiszolgáljon
Ha már pénzt adok ki rá, különleges legyen
Egyenes láncvezetés
Technikailag lehessen fejleszteni
Alacsony gördülési ellenállás, jó rossz út kezelés
Egyenes láncvezetés
Könnyű málházhatóság
Törés esetén javítható váz
- Szerző
- Fényképek
- A túrát bejárta
Kapcsolat a szerzővel: szabolcs.gyertekvelem@gmail.com
