Bakonyi bringázásunk harmadik része: Városlőd-Kab-hegy-Csingervölgy-Városlőd

Kerékpártúrák a Bakonyban, Kab-hegy, Kinizsi Pál kilátó

Kerekezésünk kiindulása Városlőd. Én szeretem ezt a kis bakonyi települést, szinte a Bakony közepén fekszik. Télen és nyáron is lehet szállást találni. A mai túránkat tavasztól őszig nyugodtan teljesíthetjük, csak legyen elég idő nézelődni, fényképezni, a kilátóból megcsodálni a Balatont.

Utunk 65 kilométer hosszú lesz, és

680 méter szintet teszünk meg.

Városlőd környéke már a bronzkorban lakott volt. A község határában működött a gazdagságáról híres lövöldi karthauzi kolostor. Városlőd még a kőedény gyáráról várt országos hírűvé a 19. században. 1950-ben, az államosítás után a gyár megszűnt, berendezéseit Herendre szállították.

Városlődről kis furfanggal indulunk Szentgálba. A rövidebb utat választva a felső temető elött tekerünk ki a községből, és ennek az útnak a végénél pár száz méter erejéig a 8-as főútra kanyarodunk. A 8-as főútról az első lehetőségnél, megtettünk vagy 300 métert, már le is térünk Szentgál felé.

Szentgál után Zsófipuszta és az emelkedő következik a Kab-hegy tetjéig. Ezt a monoton tekerést annyira nem szeretem, de szememet a tornyon tartva, gondolataimban elmerülve, és tudva milyen szép lesz fent a kilátás, türelmesen csörlőzöm a láncot. Aki még nem volt itt, az jöjjön el, nézze meg innen a Bakony zöld hullámait és a Balaton kékségét.

A Kab-hegy a Déli-Bakony legmagasabb csúcsa. A széles kúp formájú hegyet pliocén korú bazalt fedi.
Érdekessége, hogy az utolsó lávaömlés bazaltja vörös színűre mállott, és nem tanúhegy, mint a Balaton-felvidék több más bazaltkúpja.
A Kab-hegy csúcsát díszítő átjátszótornyok itt vannak velünk szemben egy elkerített területen.
A kerítés mellett ösvény, ezen tudjuk a kilátót megközelíteni. A kilátó tövében padok, asztalok, tűzrakóhely.

Nincs szerencsém, a nap erősen tűz, a levegő párás, kissé csalódott vagyok a panorámában. Volt már jobb is, és lesz még jobb is! A Sárcsikút felé gurulok, a levegő tiszta, a fű szép zöld, a kis rétek irányából kellemes hűs levegő érkezik. A Sárcsikút igazi piknikezőhely, padok, asztalok, tűzrakóhelyek vannak építve. A forgalomtól csendes erdészeti út lassan véget ér, kiérek a 7309-es műútra. Szerencsére ezen sincs nagy forgalom. Padragkút, Ajka az irány, Ajka elején pedig Csingervölgy felé fordulok.

Csinger-völgy. A legenda szerint egy pásztor tüzet rakott a patak mellett, majd a tűz nem akart kialudni.
Az itt talált barnaszenet 1869-ben kezdték el kitermelni, ami a város gyors fejlődését indította meg. A szénbányászat már megszűnt. További szén lelőhelyek után kutatva mangán ércre bukkantak a közelben.

Csingervölgyből Úrkúton keresztül tekerek vissza Városlődre.

author avatar
Gazsi Szabolcs Belkereskedelmi ügyintéző, készletgazdálkodási szakember, Hobbi: túrázás, utazás, kerékpározás
Főszerkesztő, admin. 14 éves korom óta túrázom, kerékpározom. Magyarország alapos megismerése az egyik fő célom, de a határon túli tájak bejárása, emberek megismerése is a célkeresztben van. Az évek alatt szerzett tapasztalataimat, élményeim akarom a gyertekvelem.hu weboldalon átadni. Az új generáció legyen egészségesebb, fittebb, okosabb, tájékozottabb.
SEOzseni