A Magyar zarándokutak következő tagja a Mária Út
A 2006-ban alapított Mária Út Közhasznú Egyesület által fenntartott Mária Út egy napjainkban is folyamatos fejlesztés, kijelölés alatt álló, saját maga meghatározása alapján „Közép-Európán átívelő zarándok- és turistaút-hálózat, melynek kelet-nyugati tengelye az ausztriai Mariazelltől az erdélyi Csíksomlyóig vezet”.
Emellett egy észak-déli főútvonal is vezet, amely Magyarországon már jól kijelölt, a határon túli területek azonban még javában fejlesztés alatt vannak. A cél, hogy az útvonal rajzolata idővel egy Közép-Európát átölelő keresztet adjon a térképen.
A keresztet kitevő főutakat és a többi – a főútvonallal együtt általunk összeszámolva 18 – Mária Utat számos alternatív útvonal teszi még színesebbé, hosszabbá, ám a fenntartó saját narratívája szerint főleg e kettőre, a nyugat-kelet irányú M01-es utat, illetve az észak-déli irányú M02-es útra koncentrál.
A Mária Út már jelzett vagy legalább térképen kijelölt hazai szakaszai saját számításaink szerint megközelítőleg 2238 km-t tesznek ki (ez alatt összesen 382-szer halad át valamely településen, közös szakaszokat, kereszteződéseket is beleszámolva), ám további ~400 km kijelölése és jelzése tervezetten várható.
További útvonalakat is terveznek kialakítani, viszont ezek várható hossza még nem ismert a honlapon található információk szerint sem. Az úton nemzetközi szinten (a hazai szakaszokat is beleszámítva) 5209 km-nyi Mária Út érhető el, ám összesen 8957 km várható, ha az összes már most ismert fejlesztési terv megvalósul.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Zar%C3%A1ndokutak_Magyarorsz%C3%A1gon
Kettőezer-tizenhatban nagy elvárásokkal indult a Mária Maraton, tervek szerint évente megrendezésre kerülő hosszútávú kihívás. Futók, kerékpárosok Mariazellből indulva teljesítenék a távot Csíksomlyóig.
(Ezen az első, nevezzük főpróbának, én is részt vettem a kerékpáros csapatban. a szerk.)
A Mária út jelzésrendszere
A honlapjukon olvasható jelzésrendszer kissé túl van bonyolítva. A lényeg!
Írott magyar kis ,,m,, betű, a középső szára keresztben áthúzva. A jelzés méretben alkalmazkodik a Magyarországon megszokott turistajelzésekhez. A jelzés színe attól változik, hogy az útvonal melyik részén került felfestésre. Az új turistatérképeken minden pontosan jelölve van. A jelzés színe is.
Tanács! Indulás előtt az útvonalat GPS-re, telefonra érdemes letölteni. A zarándokút járhatósága sok helyen nem minden esetben valós. (Tapasztalat.)
Beszámolók a Mária Útról
Kerékpáros zarándoklat Mariazellből indulva