Oroszlány-Dunaalmás-Tardos-Tatabánya = 89 km/402 szint
Környétől Dunaalmásig az Által-ér mentén
(2023. január 07.)
A túra jellege: Egynapos kerékpártúra
Túranapok száma: egy
Táv: 89 km
Szint: 402 m
Felszerelés: Kerékpárral, plusz a kötelező felszerelés
Élmény: ⭐⭐⭐⭐⭐
A túra nehézsége: 🚴🚴🚴
Által-ér mente egy pici Gerecsével.
Egyben a ‘tükörképes fotók’ napja is volt ma nekem.
A gyönyörű napsütéses idő, a tavak, most igazán adták ezt a tükröződéses látványt; egyike azoknak, amiket nagyon szeretek fotózni.
Tegnap este picit vaciláltam, hogy ma merre bringázzak majd. Nem agyongondolkodás, csak igazából többfelé is szívesen mentem volna ebben az előrejelzett kora tavaszban. Aztán abban maradtam magammal, hogy majd ébredés után eldöntöm. Volt Kab-hegy – Balcsi, Velence-Buba-Balcsi valahova érkezéssel, Fehérvár-Gorsium-majd szintén valahova. Aztán Tatabánya és környéke, itthonról Agárd, szóval tényleg mindenféle. Végülis az lett a csipanyitás után, hogy kitekerek a Délibe, és amelyik vonat hamarabb indul, azzal megyek.
A 09:55-kor, Oroszlányba induló nyert. Negyed 12-kor pattantam ott két kerékre. Addigra már a vonaton nagyjából megbeszéltem magammal, hogy végigsihuhuzom Oroszlányig, és Által-ér mentén lecangázok Dunaalmásig, majd onnan Süttő, és Tardoson át, fel a Gorba-tetőre. Aztán legurulás Tatáig vissza, utána még pár km, és Tatabányáról ismét vonat lesz, immáron hazafelé.
Nem sokáig jutottam megállás nélkül, a Kecskédi Öregtónál már olyan látvány fogadott, hogy muszáj voltam fotózni, és nézelődni. A tiszta és éles idő nagyon gyönyörű tükröződéseket varázsolt a tóra.




Nagyjából ugyanez volt a szitu a Környei-tónál is. Nehezen lehetett betelni a látvánnyal. Illetve most először körbe is tekertem a tavat. A déli végében van egy kis félszigetféleség is, nádasokkal, madarakkal – nagyon hangulatos.



Továbbhaladva az Által-ér mentén, jött Tatabánya, majd a Kacsás tavak. Na itt eléggé sikerült megfeledkeznem az időről. Az egyik kis stégen lévő padra leültem, és annyira belemerültem a napozásba – csak úgy simogatta az arcomat és a karomat a napsugár -, hogy majd egy óra hossza, csak úgy észrevétlenül elillant. De nem bántam, nagyon jól esett a kora tavaszi idő így januárban. És persze a tükrös fotók itt is elkészültek. 🙂





Tata felé gurulva megbeszéltem magammal, hogy az Öreg tavat inkább csak visszafelé veszem jobban szemügyre. A kisebb időcsúszás miatt úgy gondoltam, hogy talán naplementére érek majd vissza oda. Dunaalmásig az Által-ér mentén azért készítettem egy-két fotót, és ‘Almáson pedig lementem a dunapartra. Dunalmástól nagyon szuper bringaúton tekerhetünk tovább Neszmély felé. A kerékpárút elhalad a Szent Ilona öböl mellett – itt találjuk a Neszmélyi Hajóskanzent.





Neszmélytől viszont már csak a főúton tudunk továbbmenni. Itt ezen a részen, egyelőre eddig tart a kerékpárút. Egy jó 9 km-t kellett legyűrnöm Süttőig érve. Ott a településen belül egy jobbos, és irány a Gerecse: Tardos, és a Gorba-tető. Pont kereken 15 km felfelé mászóka, erdővel övezett úton. Nem először bringáztam már erre, de ez most valahogy picit nehezebben ment, mint ahogy emlékeimben élt. 🙂 Talán a téli időszak, a kevesebb bicajozás miatt éreztem így.
Tardosról kimászva, már nagyon vártam, hogy kiérjek a Tata felé vezető útra. Alig 200 méter volt már csak, de szinte örökkévalóságnak tűnt. A tetőn aztán egy pár perces pihi, és megindultam lefelé, a jól megérdemelt 10 km-es suhanásomra. Ekkor már vöröslött a nap korongja, gyönyörű látvány volt a távolban. Tatára begurulva a tó felé vettem az irányt, és a lemente utolsó fényeit éppen sikerült elkapnom. 🙂





Tatáról aztán nagyon kényelmes tempóban bringáztam vissza Tatabányára. Tudtam, hogy mikor jön a vonatom, és kb. 10 perccel előtte meg is érkeztem az állomásra.
Nagyszerű napot tudhatok magam mögött, viszont azért eszembe jutott valami. Én az összes évszakot nagyon szeretem, így a telet is. És bizony nekem, nagyon hiányzik az igazi tél. Amikor esik a hó, és hófehér minden. Még akkor is, ha olyankor nem igazán tudok bringázni. Viszont gyalogtúrázni igen. Hiányzik. 🙂
Oroszlány vasútállomástól a Kecskédi tóig
Milyen hosszú az Által-ér menti kerékpárút?
Az Által-ér menti kerékpárút 27 kilométer hosszú. A Környei-tó végétől Dunaalmásig tart. Az Által-ér völgyi kerékpárút, ami ennek a része, 21 kilométer hosszú.
Hogy lehet legkönnyebben eljutni az Által-ér menti kerékpárúthoz?
Az Által-ér menti kerékpárút Környe-Tatabánya-Vértesszőlős-Tata-Dunaalmás településeket köti össze. Környei, vagy tatabányai indulással érdemes tervezni, így a két város közül kell kiválasztani a szimpatikusat. Környén közvetlenül a vasútállomás mellet vezet el a kerékpárút.
Mikor érdemes kerékpározni az Által-ér melletti kerékpárúton?
Az elmúlt pár évben enyhék voltak a telek, így télen is lehet rajta kerékpározni. A legszebb időpontok május és az őszi hónapok.
Mikor kerékpároznak legtöbben az Által-ér melletti kerékpárúton?
A legnagyobb forgalom tavasztól őszig van az Által-ér melletti kerékpárúton. Szombatra és vasárnapra ez hatványozattan igaz.