2023. július 18., 4. nap: Riegersdorf – Tarvisio – Gemona = 90 km/480 szint
+ 5 km – Gemonából vonattal jöttünk vissza, a szállásunktól 5 km-re lévő Arnoldsteinig. Így a végére, ‘Arnold és ‘Rieger között, még 5 km bicajozás befigyelt.
Megússzuk ma eső nélkül a Júlia-Alpokban, vagy nem? 🙂
2016-ban, az Alpok-Adria bicajtúra alkalmával (Salzburg-Tarvisio-Grado), már volt alkalmam ezen a szakaszon bringázni. Így, a mostanában igencsak nagy népszerűségnek örvendő, egykori millenniumi (majd az olasz állami vasutak által használt) vasútvonalra épített kerékpárúton, már nem először bicajoztam Tarvisiotól ‘lefelé.
Nagyon-nagyon klassz, öröm rajta gurulni. Az út, a millió, a látvány, a környezet tökéletes. Zakatolunk lefelé, ahogy egykoron a vonat, alagutakon keresztül, hegyoldalban, folyón átívelő hídakon át, a hegyekkel körbevett völgyben. És, az, hogy lényegében végig lefelé megyünk, még ad egy plussz adrenalint. (Nyilván ezt nem mindenki vallja be magának, de ha visszafelé kéne tekergőzni, igencsak megérezni a különbséget. 🙂 ) Érdekes volt a saját szemszögemből, hogy bár sok szakasz, momentum megmaradt az emlékeimben, de nagyon sok olyan is volt, amire rácsodálkoztám, hogy jééé, én itt már jártam?
És akkor az égi áldás, amiből kaptunk ezen a napon is. Dogna magasságában jártunk (szerintem az egyik, ha nem a legszebb szakasz egyébként), amikor pár perc alatt, olyan nagyon csúnya felhők vettek minket körbe, hogy alig hittünk a saját szemünknek. Az ég is igencsak elkezdett morgolódni; és bármerre néztünk, egyértelmű volt, hogy ebből, akár másodperceken belül is, iszonyat nagy zuhé lesz.
A tegnapinál sokkal nagyobb viharos szél, vízszintesen szakadó, hömpölygő eső zúdult le fentről. A Júlia-Alpokban ha jön, akkor aztán nagyon. Egy picit szét is szakadt a csapat, ki előbb, ki utóbb, de végül is mindannyian egy-egy alagútban, vagy híd alatt húztuk meg magunkat. Én Dórival így híd alatt – gondolom valami autópálya ment felettünk a hegyoldalban. 🙂 Volt bennem egy olyan, hogy úristen, ezt ki kéne próbálni, ahogy tol, lök, repít előre bringástól a szél – itt konkrétan hátulról fújt, és vízszintesen előre ment az eső a levegőben. 
De, ahogy egy lépést tettem kifelé – vagyis nem én, hanem a saját adrenalinom 
, már vissza is húzott az eszem. 🙂 És inkább csak csodáltam ezt az egészet. Néztük közben a felhőket, melyik, merrefelé tart. Picit csendesedett az eső, és egy összenézés után előretekertünk a soron következő alagútig. Ott, így már öten lettünk a csapatból. Viccelődünk, nevetgélünk (másik négy Barátunkról is tudtuk, hogy hol vannak), mígnem egyszercsak látom, hogy ott, előrefelé egy vékony, egy iszonyat vékony kék csík jelenik meg az égen: Gyerekek, mindjárt süt a nap, nézzétek, ott már kék az ég! – legyintettek rám, hogy jól van, még várjunk azért ezzel. Közben két további Barátunk is elindult ‘hátulról’ hozzánk. Kb. 10 perc múlva odaértek, és akkor már nem volt más, csakis előre – eső elállt, és lám, igazam lett, a nap sugarai is megcsillantak elől a messzeségben.
A gőzölgő flasztert már valóban fényesre csiszolta a napsugár, és a fehér bárányfelhők is lassan eltűntek; csak a színtiszta kék ég maradt velünk. Zseniális, csodálatos, és egyben félelmetes is, hogy mennyire gyorsan változik a hegyek között az időjárás. A még Gemonáig hátralévő, kb. 30 km-t, szikrázó napsütésben tettük meg, és csodálni, fotózni is volt még mit bőven. 🙂
Gemonából aztán, ahogy azt az elején is említettem, vonattal mentünk vissza Arnoldsteinig. Ott, leszállunk a sihuhuról, és nyilván, nyilván elkezd csepegni az eső. Amolyan nyári zápor feeling, szóval még mondhatjuk, hogy jól is esett. 😀 Ami viszont nem mindegy, és hajtott engem előre, az a hátulról sütő nap volt, és előre nézve pedig, hatalmas felhőkombók, mégpedig az a fajta, amire ezt mondtam: gyerünk, gyerünk tekerjünk, és ‘hazaérve’ majd vár ránk a szivárvány!
Ez a pár csepp, már tényleg semmit sem számított, bár sűrűn esett. Kb. 15 perc múlva viszont, a szálláshelyünk kertjéből nézve valóban ott állt előttünk a híd. Mégpedig kettős! A szivárványok élesen, de könnyedén belevájták magukat az erdőbe; gyönyörű és felemelő látvány volt, így a nap végére. 
